Az elveszett tükörkép története - Novellák; a szerző illusztrációival (A delejező / Szilveszteréji kalandok / Krespel tanácsos / A dalnokok harca / Az automaták / A Sanctus / Az elhagyott ház / Unokabátyám sarokablaka / Ártatlanság) - Egyedi termékfotóval

Összefoglaló

Fülszöveg
Olyan volt, mint egy kobold. Sötét sörtehaj, sárgás arcbőr, szürke szem, heves gesztusok, hirtelen lecsapó, megsemmisítő gúny. Idegen az álmos königsbergi végeken, de a berlini szalonéletbe sem simul bele. Vérbeli karikaturista, aki tündéroperát ír. Mintahivatalnok, akinek gyilkos szatíráitól ideges az államgépezet. Színházi mindenes, a szeme láttára ég le a színház. Gourmand, aki éveken át nélkülöz. Vonzza a misztikum, de mindenben érzékeli az élet prózaiságát. Felesége ott virraszt vele, ha éjszaka írás közben megrohanják az életre keltett démonok. A zene az istene, a szerelem ihletője. Hangjában a tündéri, az irónia és a rezignáció utánozhatatlan szívmelegséggel keveredik. E. T. A. Hoffmann kilenc remek novelláját tartod a kezedben, nyájas olvasó. Többségét nem ismerheted, mivel most jelenik meg először magyarul. Mulass jól! És mire a kötet végére érsz, megkerül "az elvesztett tükörkép is" ha másé nem, a szerzőé bizonyosan.
- Havasi Zoltán
"Ó istenem..., mit meg nem tesz az ördög, csak hogy bennünket aggaszthasson. Még egy szobában a fal mellett sem mehet el úgy az ember,hogy le ne aggatna róla valami becseset. Hát még ha lugasok közt vagy pláne rózsaligetben sétál valaki: hogy akkor mi mindene fennakadhat! Nekem úgy tűnik, tisztelt urak, mintha mindnyájunknak volna valamije, aminek ilyen aggasztó módon lába kelt..." (Szilveszteréji kalandok)
"Ugyan, micsoda parlagi pomádé ez a hangparádé! - Énekelni csak Antonie tud." (Krespel tanácsos)
"... hallottam egyszer gyerekkoromban: egy gazdag parasztlakodalom olyan pazarul folyt le, hogy a fahéj, cukor, szegfűszeg vastag rétegével bevont, finom rizskását cséphadaróval osztogatták." (Unokabátyám sarokablaka)
"Till Eulenspiegel, mikor fölfelé ment, mindig vidám volt, mert már előre örült, milyen jó lesz majd, amikor megint lefelé visz az út, a lejtőn viszont szomorú, mert mindig ott bujkált bene a félelem, vajon fogja-e bírni még, mikor a következő emelkedőn kell majd fölkapaszkodni.
Mi baj érhet még vajon, hogy olyan felhőtlen ma a kedvem? És ez a rám szakadó szomorúság most, ez megint mifelé örömöt ígér."
- E. T. A. Hoffmann feljegyzéseiből