Bűn és bűnhődés (A világirodalom klasszikusai 10.)

Összefoglaló

Dosztojevszkij ​számára – írja Rosa Luxemburg, a forradalmár asszony – »kizökkent az idő«, amikor látta, hogy egyik ember megölheti a másikat. Nem lelheti békéjét, mert ismeri azt a felelősséget, amely ezért a szörnyűségért valamennyiünket terhel. Aki csak egyszer is átélte az ő Raszkolnyikovját… az többé sohasem rejtőzhet el a maga csigaházacskájába, a filiszterség és az önhitt egoizmus tojáshéjába…"
A Bűn és bűnhődés a mély és tiszta szellemű, de ellentmondásokkal küzdő s meghasonlott lelkű géniusz legzártabb, legművészibb gonddal szerkesztett alkotása. Talán ezzel magyarázható, hogy világszerte a Bűn és bűnhődés lett életműve legismertebb darabja. A páratlan lélekábrázolás, az emberi jellemek szuggesztív erejű rajza, a magával ragadó stílus, a mesteri kompozíció, a kapitalista nagyváros sikátorainak, piszkos bérkaszárnyáinak, fojtott levegőjű odúinak szorongatóan hiteles képe az írásművészet halhatatlan alkotásai közé emeli művét. A „detektívregényből” így lesz klasszikus remek, minden idők egyik legmegrázóbb lélekrajzregénye.