Leslie L. Lawrence - Ahol a pajpaj jár
Gesta Kiadó, 1998
Összefoglaló
Ahol a pajpaj jár - "Megkönnyebbülve sóhajtottam fel, amikor végre sikerült kiverekednem magam az őserdő vendégszerető liánjai és ragadós levelű bokrai közül. Az őserdő természetesen csak annyira volt az, amennyire itt, az öböl közelében egyáltalán őserdőről lehet beszélni. Egy elhajított konzervdoboz például, amelyet jó félórával ezelőtt rúgtam félre egy valamikori ösvényen, arról árulkodott, hogy a modem idők szele be-befúj ide, a látszólag érintetlen vadonba is. Ahogy elhagytam az erdőt, banáncserjésbe értem. Ide már a nap is besütött; hosszúra nőtt, izgő-mozgó árnyakkal népesítve be az elhagyott ültetvényeket. Bár odalent Rabaulban nem hallottam róla, hogy ennyire közel a tűzhányóhoz valaha is banáncserjéket ültettek volna, de hát mennyi minden létezhet idefent, a vulkán közvetlen közelében, amiről a kikötőben még csak nem is álmodnak. Szerencsére Alexandra királyné madárszárnyú lepkéje is ezek közé tartozott. Sokan ugyan azt tartották róla, hogy az utolsó, szabadon élő példányai már akkor kihaltak, amikor a japánok beásták magukat a hegy oldalába, bennem azonban élt a gyanú, hogy eszük ágában sem volt kihalni. Vagy a dzsungel óriásainak odvaiban rejtőznek, vagy a tűzhányó lankáin meghúzódó cserjésekben. Bevallhatom, hogy gyanúmhoz nemcsak az egyszerű megérzés szolgáltatott alapot, hanem egy roncsolt, gyakorlatilag hasznavehetetlen példány is, amelyet jó héttel ezelőtt vásároltam a rabauli bolhapiacon." - Részlet a könyvből A Gonosz és a Fekete Hercegnő - Leslie L. Lawrence új regényében bizarr és ezoterikus történet kulisszái közé vezérli olvasóját. Hősünk San Juan szigetére érkezik, ahol a Drake-kastélyba szól a meghívása. Útközben a kastélyhoz fűződő kísértet- és vámpírhistóriákról hall. Éjfél felé taxival indul útnak, de a kocsi a temető mellett defektet kap. Különös, véres kísértetjárás kellős közepén találja magát...
... A fekete hercegnő megállt az ajtó előtt szemembe mélyesztve szemét. Riadalom helyett inkább kíváncsiságot láttam a tekintetében. Mintha arra lett volna kíváncsi, lesz-e erőm elbírni azt a látványt, amely a kitáruló ajtó mögött vár rám.
Viorica taszítása nyomás feltárultak a lengőajtó szárnyai, s mi szembe találtuk magunkat Jack Margules karóba húzott holttestével.. Nebet Het, a halottak úrnője - Megfordultam, és lassú, nyugodt futással elindultam a sikátor másik vége felé.
Egészen addig futottam, amíg hangos puffanással le nem hullott valami az orrom elé az útra.
Éreztem, hogy nyilall az oldalam, mintha ki tudja hány mérföldet szaladtam volna.
Megtorpantam és lenéztem a lábam elé.
Fekete, négyszögletes valami hevert előttem a porban; nagyjából akkora, mint egy macska.
Lehajoltam, és futólag végigpillantottam rajta.
Pólya, tekercsek, vicsorgó fogak, tátott száj, szőrtelen fej.
Egy macskamúmia vigyorgott rám a holdfényben.
Lihegve kiegyenesedtem és a sikátor vége felé lestem.
Két karcsú, fehérruhás alak közeledett felém; kezükben papíruszból font kötél, hurokkal a végén.
Villámsebesen fordítottam hátra a fejem.
A másik irányból is két fehérruhás tartott felém a kötélhurokkal.
Mögöttük ott lebegett, félig a levegőben a fehér asszony: Nebet Het istennő.
Részletek
- 1895 oldal
- Kötés: papír / puha kötés
- jó állapotú antikvár könyv
- Szállító: Hírös Antikvárium
- sarkán kisebb nyomodás
We Hunt the Flame - Lángvadászok
KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT KIADÁS Amikor egy nő öl, emberéletek menekülnek meg a haláltól, és emberek halnak meg amiatt, hogy egy bizonyos férfi él. Zafira, a Vadász, magát férfinak álcázva az el...
Online ár:
3 884 Ft
Online ár:
3 993 Ft
Online ár:
3 553 Ft