A pityke és a kökény - Válogatás Dékány Ráfael népmesegyűjtéséből
Argumentum, 2004
Összefoglaló
A 175 évvel ezelőtt született Dékány Ráfael (Kecskemét, 1828 - Budapest, 1895) alföldi népmesegyűjteménye válogatott kötetté formálva először lát napvilágot. A jeles pedagógus, iskolaszervező, történelem- és természetbúvár a Duna-Tisza közi emberek körében élő népmesék és hagyományok ritka emlékeit az 1800-as évek közepétől kezdte lejegyezni. Először az 1848/49-es forradalom és szabadságharc utáni bujdosás alatt a hatalmas, Szegedig húzódó kecskeméti puszták lakóitól hallott történetek ragadták meg. Később, mint az Alföld-szerte híres Főreál Iskola igazgatója nagy hozzáértéssel jegyezte le a soknemzetiségű "Két Víz közéről" való diákoktól és tanártársaktól származó történeteket. A napjainkban, teljes terjedelmükben csak nagy ritkán olvasható klasszikus magyar népmesék közül, ezúttal huszonhét élvezetes népköltészeti alkotást válogattak egybe a néprajzkutató és pedagógus szerkesztők. Így megvalósulhat az a kiadói szándék, hogy napjaink gyermek- és felnőtt olvasó közönsége számára egyaránt élvezetes kötetet nyújthassunk át. A családi együttlét mellett az iskolai oktatáshoz is haszonnal társuló mesegyűjteményt tartalmas szójegyzék és a kecskeméti-alföldi népéletet megörökítő fényképek egészítik ki.
Részletek
- 211 oldal
- Kötés: papír / puha kötés
- jó állapotú antikvár könyv
- ISBN: 9789634462927
- Szállító: Antikvár Könyvek Kft.
- név/ajándékozási beírással
A pityke és a kökény - Válogatás Dékány Ráfael népmesegyűjtéséből
A 175 évvel ezelőtt született Dékány Ráfael (Kecskemét, 1828 - Budapest, 1895) alföldi népmesegyűjteménye válogatott kötetté formálva először lát napvilágot. A jeles pedagógus, iskolaszervező, tör...
Online ár:
4 990 Ft
Online ár:
1 190 Ft