Két tojás

Összefoglaló

Még Trabanttól emlékeztem az igen hatásos „Hol vagy?”-ra. Megfogta a kezem. Itt. Nahát ez a fiú hagyta magát igazán csókolni. Puhaságos a szája. Omlékony. Rugalmas. Finom és meleg bőrét a bőrömhöz préselte – és én már megint annyira, annyira megnyugodtam! Az inge szétlebbent, mint a színházban a függöny. Összekuporodott, mint egy kiscica, aztán hosszában szétfutott benne a vágy, rámnyújtózott. Megnőttem én is sok-sok méteresre, túlnyúltam a házon is, siklottam előre keskenyen. És most valahogy nem kellett bénáznom a zoknival. Rángatás nélkül le tudtam harapni a papír szélét, kiköptem, két fogsorom közé vettem a kis tasakot, jobb kezemmel kihúztam az árut, és – ez sosem sikerült még – egy kézzel fel tudtam hengergetni rá. Apróságnak hangzik, de olyan sokat lendített az ügyön! Hogy én magam be tudtam építeni a dolgok rendes menetébe ezt az idáig majdnem mindig kellemetlen kis lépést, és egy kicsit sem kellett kijózanodni, amíg elengedhetjük magunkat teljesen! Ez bizony úgy megnyugtatott, szinte hízlalt. Szerintem én még sosem adtam ki ilyen hangokat. A maga helyén meg nagyon csipkésen alakult minden. Csaba közben labdázott a hajammal, és nekem mindenem elnevette magát. Kigurult belőlem az öröm.