Színházszerelem

Összefoglaló

"Sohasem szerettem a színészinterjúkat. Általában vagy az van, hogy az újságíró ugyan kérdez, mondjuk, hogy mi tetszik lenni művész úr szerepálmának, vagy hogy mit érez a szerep megformálásakor, például, ha a szerepe szerint gyilkol, akkor a magánéletében is hajlamos-e erre; a színész persze, szerencsétlen, válaszol valamit, aztán az interjú végén vagy jót röhög magában, vagy elhiszi, hogy ő tulajdonképpen egyenesen a megváltó. Ez még a jobbik eset. Mármint hogy a színészt a színészetről kérdezik. Mert ma inkább az van, hogy a színészt mindenről kérdezik, csak a színészetről nem, ma az a fontos, hogy tud-e főzni és mit, nyakalja-e a viszkit előadás után, netán már előtte is, de legelébb is, hogy hány szeretője van, és melyik milyen nemű. Minél több színészinterjút olvasok, annál inkább azt érzem, senki nem kíváncsi a színészre, legkevésbé az újságíró. Most itt van ez a könyv, huszonegy színészinterjúval és egy rendkívül, már-már anakronisztikusan kíváncsi újságíró kolléganővel. Aki nem ájul el beszélgetőpartnerétől, de nem is esik neki, udvarias és elegáns, tud kérdezni, mégpedig bennfenteskedés helyett őszinte, civil érdeklődéssel, emellett felkészült és nem keveri össze Lear királyt Berényi Jóskával, a szappanoperással. Ja, igen: szappanoperás színész, tévésztár s egyáltalán, színésznek médiaiparilag kinevezett ripacs valahogy nincs a kötetben. Színészemberek vannak benne, emberszínészek, akik Törőcsik Mari szavaival szólva szemérmesek, hogy aztán szemérmetlenül csuda dolgokat mondjanak a hivatásukról és önmagukról. Amit mellesleg, művészekről lévén szó, nem lehet elválasztani egymástól." MEGYESI GUSZTÁV