Amikor ​a falvak elestek… - Egy falurádiós barangolása a múlt század közepén - Dedikált

Összefoglaló

Nem voltam sztárriporter, még jegyzett és keresett szerkesztő sem. Kádár János ismert kifejezésével, a robotos voltam. Csendben meghúzódva, mindig az volt a fontos, aki a mikrofon másik oldalán áll, vagy – szerkesztőként – akit meghallgatásra kínálok, s nem aki kínál. Nem tudatos szerep. Ösztönös, az, aki vagyok. Így éreztem jól magam. Szerettem, amit csinálok…

…Mikor elindult a Magyar Rádió gondozásában az első közvélemény-kutatás, csak azt vettük észre, hogy ott vagyunk a leghallgatottabbak között. Talán fel se fogtuk, mit jelent ez. De jól esett. Csak sok év után hallottam meg a szűlőfalumban: Milák Zsiga bátyám zsebórát vett, ezt vitte reggelenként magával, miközben ellátta a jószágot. S amikor öt óra negyvenhez közeledtek a mutatók, szólt Ilka nénémhez: „Megyek, meghallgatom Bán Bélát.”

De nem voltam sztár. Csak tettem a dolgomat.