Dreyfus kapitány (szivárvány)

Összefoglaló

A tömeghisztériát és antiszemita pogromhangulatot kiváltó per a 19. század legnagyobb politikai válságát okozta Franciaországban, egy évtizedre két táborra osztva társadalmát.

Maga a vád onnan eredt, hogy megtalálták a párizsi német követség katonai attaséjának, Max von Schwarzkoppen ezredesnek átadott, kézzel írott listát, a „bordereau”-t, amely titkos katonai adatokat, többek közt a 120 mm-es ágyú hidraulikus fékjével kapcsolatos feljegyzéseket tartalmazott. A listát Dreyfusnak tulajdonítva ítélték el a kapitányt.

1896-ban a francia titkosszolgálat élére került Georges Picquart ezredes, majd 1897-ben Dreyfus bátyja, Mathieu is bizonyítékokat talált arra, hogy a bordereau nem Dreyfus, hanem Ferdinand Walsin-Esterhazy őrnagy kézírásával készült. Picquart ezredest azonban elhallgattatták, s bár Mathieu elérte, hogy Esterhazyt 1898-ban hadbíróság elé állítsák, az őrnagyot felmentették a vád alól. Hozzájárult ahhoz Dreyfus ellenségei, a kapitánnyal szembeni gyűlöletük miatt hamis bizonyítékokat kezdtek gyártani, hogy Dreyfus sohatöbbé ne jusson ki az Ördög-szigetről.

Jogi szakvélemények szerint Dreyfus elítélésében egészen nyilvánvaló, hogy az antiszemitizmus játsszott közre. A Dreyfust tisztázni akaró Picquartot olyan érvekkel próbálták például egyesek leszerelni, miszerint ne zavartassa magát azért mert egy zsidót elítéltek. A vádak némelyike kiemelte ráadásul Dreyfus zsidó nemzetiségét is, amelyet már egyfajta nyilvánvaló „indíték”-ként hoztak fel az árulás magyarázásra. Miután Dreyfust megvádolták Franciaország több helyén antiszemita pogromok indultak és több antiszemita hangvételű újság behatóan foglalkozott az üggyel, sőt némelyikük közreműködött a hamis bizonyítékok gyártásában, tovább szítva ezzel az indulatokat.

Émile Zola ennek hatására jelentette meg J'accuse (Vádolom) című nyílt levelét Félix Faure köztársasági elnökhöz. A L'Aurore címoldalán megjelent írásban Zola azzal vádolta a bírákat, hogy a hadügyminisztérium utasításait követve mentették fel Esterházyt. Zolát rágalmazásért bíróság elé állították és elítélték, ami elől az író Angliába menekült. Ettől kezdve azonban Franciaország kettészakadt, egy részük a hadsereget védelmezte, amely nem zárta, hogy Dreyfus ártatlan, a másik viszont határozottan Dreyfus bűnössége mellett foglalt állást, s erről az oldalról újból lángra kaptak a zsidógyűlölő érzelmek. 1898-ban öngyilkosságot követett el az a Henry ezredes, akiről kiderült, hogy a Dreyfus elleni bizonyítékokat ő hamisította, Esterhazy pedig Angliába szökött.

Ekkorra azonban már az ügy („l'Affaire”, ahogyan a korabeli francia sajtó és a történetírás azóta is utal a Dreyfus-ügyre) az egész társadalmat megosztó, központi politikai kérdéssé vált. Dreyfus kapitány ügye a royalista, militarista, nacionalista jobboldal (az "antidreyfussard"-ok) és a köztársaságpárti, szocialista, antiklerikális baloldal (a "dreyfussard"-ok) küzdelmének ütközőpontja lett, végeredményében pedig a köztársaság és a politikai baloldal megerősödését, a hadsereg és a katolikus egyház befolyásának gyengülését idézte elő Franciaországban. Dreyfus ellen foglalt állást többek között Édouard Drumont, Paul Déroulède, Maurice Barrès és Charles Maurras. Dreyfus mellett állt Georges Clemenceau, Jean Jaurès és Anatole France. A következő években kiderült, hogy a nem bírói tévedésről van szó, hanem jogi botrányról volt, mivel a bizonyítékokat meghamisították, hogy az igazi bűnöst fedezzék.

A Dreyfus ügy miatt kitört és az Európa antiszemita körökre is hatással lett pogromok alaposan aláásták a jogállamnak tartott Franciaország tekintélyét. Ugyanakkor elgondolkodásra késztették az európai zsidóságot, hogy valóban biztonságos-e számukra a zsidógyűlölő Európa. Épp ezért Herzl Tivadar megjelentette A zsidó állam c. értekezését, amely arra ösztökéli a zsidóságot, hogy térjenek vissza az óhazába, Palesztinába és ott maguk szervezzenek államot. Ez már a cionizmus kezdete volt.