Zsidó hősök a hazáért

Összefoglaló

Tisztelt Olvasó!
Az első világháború centenáriumán erkölcsi kötelességünk az elesett katonák emlékének megőrzése és sírjaik gondozása. Egy nemzeti közösség lelki, szellemi állapotának mindig fokmérője, miképpen gondolkodik elődeiről, s hogyan ápolja azok emlékét, akik becsülettel helytálltak, ha harcba szólították őket. A Kozma utcai izraelita temetőben nyugvó hősi halott és hadviselt katonákról évtizedekig méltatlanul megfeledkezett az utókor, pedig ők is vérüket adták a közös hazáért. Közülük nem egyet magas kitüntetéssel jutalmazott az uralkodó bátor és sikeres harctéri helytállásáért.
Aki nyitott szemmel és nyílt szívvel jár e sírok között, annak megelevenedik itt a történelem. A kor, amelyben a legmagasabb erkölcsi kötelességérzetből és hazafias hűségből mentek életük fiatalságában lévő férfiak a harcmezőre, küzdöttek, és ha úgy hozta a sors, meghaltak e hazáért.
Pro Patria - A hazáért. A legtöbb síremléken ezt olvashatjuk. Tízezer magyar zsidó honfitársunk áldozta életét, köztük az itt nyugvó hősök is, akik többsége fiatal értelmiségi volt: orvosok, ügyvédek, hivatalnokok, egyetemi hallgatók. Polgári életük mellett tartalékos tisztként a haza szolgálata is magától értetődő kötelesség volt számukra. Mind erre utalnak a síremlékek szimbólumai, a fegyvernemeket, illetve a hazafiasságot kifejező feliratok és motívumok. Láthatjuk a kontinens és a világ közös tragédiáját: a sírfeliratok felelevenítik, Európa mely tájain és milyen viszontagságok között küzdöttek.
Nemcsak katonasorsokkal, hanem családok sorsával is találkozhatunk. A síremlékekre felvésett emlékezésekből tudhatjuk: soha el nem múló fájdalommal gyászolták elvesztett szeretteiket.
A Szózat szavaival reméljük mi is: „Az nem lehet, hogy annyi szív hiába onta vért." Ha emlékezünk elesett hőseinkre, érteni fogjuk, milyen drága is a hazánk, amiért ennyi kitűnő ember áldozta az életét. S ha ez közelebb hoz bennünket egymáshoz, áldozatuk nem volt, nem lehet hiábavaló.