Rákosztály

Összefoglaló

1955 márciusában vagyunk valahol Közép-Ázsiában, egy kórház rákosztályán. Ide érkezik meg a belügyes Ruszanov (aki viszolyogva fekszik be a "közemberek" közé, és az az elve, hogy "mindenki bűnös, ha megvakarjuk") és Kosztoglotov, aki az egyetemről a háborúba került, onnan a Gulagba, s szabadulása után most még a rákkal is meg kell küzdenie. A rákosok kórtermében a szovjet társadalom jellegzetes képviselői fekszenek: egyesek, a hatalom kiszolgálói félnek a lassanként beinduló változásoktól, a személyi kultusz leleplezésétől, mások reménykednek, hogy igazi olvadás kezdődik, s az ország testéről visszahúzódik a rákos burjánzás: a táborok, a sztálinizmus, az embertelen diktatúra. S közben csodás gyógyulásról álmodoznak - talán az orosz népi gyógyászat, a nyírfagomba segíthet, ha a "hivatalos" orvosoktól már nincs mit várni. A Rákosztály sok szempontból önéletrajzi mű. Maga Szolzsenyicin 1953-ban szabadult a lágerből, s utána Kazahsztánban jelöltek ki neki kényszerlakhelyet. Két év múlva a taskenti kórházban rákos daganatot diagnosztizáltak szervezetében. Élet és halál között lebegett, de legyőzte a betegséget, s úgy érezte, azért maradt életben, hogy beszámoljon a lágerlakó milliók szenvedéséről. A Rákosztály-beli Kosztoglotovban saját életének ezt a pár évét írta meg: küzdelmét a súlyos betegséggel, s küzdelmét azért, hogy a lágerben töltött évek után értelmet találjon életének. 1968-ban a The Times irodalmi melléklete jelentette meg először a Rákosztály néhány részletét, amely Oroszországban (mint ahogy nálunk, Magyarországon is) csak a kommunista rendszer összeomlása után jelenhetett meg.