A Lovagkirály öröksége
Rézbong Kiadó, 2016
Összefoglaló
Ősi János regénytrilógiájának első két kötete, A Lovagkirály keresztje valamint a Kard és kódex Szent László király életét és uralkodását, annak dilemmáit dolgozza fel, a zárókötet, A Lovagkirály öröksége pedig az őt a trónon követő Könyves Kálmán történetét, miközben tovább bontakozik a kardra és a kódexre vonatkozó cselekményszál. Talán az is kiderül, vannak-e boszorkányok.
"Saját magával kapcsolatban voltak kétségei. A napnál is világosabbnak tűnt, hogy öccse, Álmos herceg - aki épp olyan délceg, erős és egészséges, mint ez a Zoránd fia Ugocsa - alkalmasabb a trón betöltésére. Nagybátyjuk, László király őt választotta utódjának. És vajon nem a Szentlélek sugallatára tett így? Miért akar ő, Géza király elsőszülött, de nyomorék fia Isten akaratával szemben Magyarország királya lenni?
Ezekre az újra és újra előtolakodó kérdésekre Kálmánnak régóta megvoltak a válaszai, mégsem tudott megnyugodni bennük.
A hatalom nem csábította, a gazdagságot megvetette. Meg akarta azonban mutatni... meg kellett mutatnia országnak-világnak, hogy képes megállni a helyét a szálfaegyenes, nagyhangú, életerős férfiak között. Sőt, ocsmány púpja, görnyedt teste, halk beszéde ellenére első tud lenni közöttük. Első, ismételte magában vágyakozva. Első harcos, első hadvezér, első férfi."
Részletek
- 281 oldal
- Kötés: kemény kötés
- jó állapotú antikvár könyv
- ISBN: 9786155475139
- Szállító: Weöres Antikvárium
- Szerkesztő: Bus András
- Illusztrátor: P. Szathmáry István
Boldog Margit
A regény Árpádházi Szent Margit alakját rajzolja meg az író és kódexmásoló apáca, Ráskai Lea hamvasan tiszta és üde Margit-legendájától ihletetten.
Online ár:
1 100 Ft
Online ár:
2 790 Ft