77 magyar népmese Illusztrált kiadás Szántó Piroska rajzaival
Móra Ferenc Könyvkiadó, 1993
Összefoglaló
Fülszöveg
Ezek a mesék a tizennégymilliós magyarság megtelepülésének legkülönbözőbb tájain teremtek; magukon hordják így e tájak sajátos mondatalakítását, nyelvi zeneiségét és - gyakran csak e tájakon értett - szavait. Egységesíteni, mindnyájunk számára azonnal érthetővé akartam tenni őket, úgy mégis, hogy a sajátosságukat megőrizzék. Hisz egy nemzet annál szervesebb, minél sokszerűbb; szellemileg annál gazdagabb és szabadabb, minél összetettebb, sőt tarkább; akár a festő a színeivel. S azután: ezekben a nem ma keletkezett mesékben csaknem teljességgel áll még a különös törvény; nyelvünk finomságainak megalkotói, legművészibb mesterei nem is oly rég népünk legelnyomottabb, "legkulturáltabb" rétegének milliói voltak, a szegényparasztok. E mesterfogásoknak csak töredékeit is megőrizni nemzeti kötelesség, akár a műemlékvédelem.
Tartalom
A kis gömböc 5
Kacor király 7
A kakas és a pipe 11
A kiskondás 13
Együgyű Misó 18
Az állatok nyelvén tudó juhász 24
Fábólfaragott Péter 27
A diákot erővel királlyá teszik 32
Virág Péter 36
Ribike 44
Az együgyű csizmadia mint csodadoktor 50
Az égigérő fa 57
Nyakigláb, Csupaháj meg Málészáj 86
A repülő kastély 87
A táltos ökör 103
Ihók és Mihók 109
A róka és a farkas a lakodalomban 114
A zöldszakállú király 117
Erős János 123
Aranyszóló pintyőke 130
A malacon nyert királylány 135
A legerősebb állat 142
Kis Kolozs meg nagy Kolozs 146
A muzsikáló ezüstkecske 155
A szegény lányról, aki aranyvirágot lépik 159
Tündérszép Ilona és Árgyélus 165
A loncsos medve 172
Jávorfából furulyácska 176
A huszár és a szolgáló 179
A bőgős fia meg az ördögök 182
A farkas mulatni megy, azután szállni tanul 193
Csinosomdrága 199
A titkolódzó kisfiú és az ő kis kardja 208
A kígyókirály gyűrűje 219
A hiú király 229
Rózsa vitéz 232
Bendebukk 237
A rest macska 248
A becsületes tolvaj Marci 251
A szamárrá változott barát 256
Fanyűvő, Vasgyúró, Hegyhengergető 258
A palóc meg az egri nagytemplom 258
Három kívánság 287
Rózsa és Ibolya 289
Az igazmondó góbé még igazabb kalandjai 295
A házasodni indult királyfiú 300
A virágfejű ember 307
Az öreg halász és nagyravágyó felesége 315
Győző 316
A három vándorló 326
A halkisasszony 329
A buták versenye 336
Mese Bruncik királyfiról 341
A libapásztorból lett királyné 361
Mátyás király meg az öreg ember 367
Mátyás király meg az igazmondó juhász 369
Mátyás király és a székely ember lánya 372
Ludas Matyi 377
A koporsóba tett fiú 383
Térdszéli Katica 397
A róka, a medve és a szegény ember 401
Az ördög kilenc kérdése 404
A kecskepásztor fia 411
Ej Haj 415
Adj isten egészségére! 425
Kilenc 430
Így jár, aki irigy 441
Vitéz János és Hollófernyiges 444
A két lány meg a vasorrú banya 468
Bíró János 471
A rátóti csikótojás 490
Nap, Hold, Szél 493
Három aranyszőrű bakkecske 505
A hét holló 506
A szélkötő Kalamona 526
A háromágú tölgyfa tündére 532
Utószó 555
Részletek
- Kötés: cérnafűzött, keménytáblás
- jó állapotú antikvár könyv
- Szállító: Szentendre Antikvárium
- Eredeti cím: Hetvenhét magyar népmese (Szántó Piroska rajzaival)
Ez is elérhető kínálatunkban:
Online ár:
1 490 Ft