A kecske ünnepe
Helikon, 2023
Összefoglaló
Urania Cabral harmincöt év után látogat vissza "hazájába", a Dominikai Köztársaságba, pedig megfogadta, hogy soha többé be nem teszi a lábát erre a "vacak kis szigetre". De mégis látni akarja még egyszer utoljára azt a béna emberi roncsot, mellyé az egykor oly nagy hatalmú apja változott... Nem megbocsátani akar neki, mert úgy érzi, az apja bűnére nincs bocsánat, hanem a bűnhődését látni: magatehetetlen szenvedését, a riadt tekintetét, amikor szemére olvassa egykori tetteit. Urania látszólag sikeres életet él: jó nevű jogász az Egyesült Államokban, s még most, negyvenkilenc évesen is kívánatos nő - csakhogy férfi soha nem érintette a testét az óta a szörnyű éjszaka óta, amikor Trujillo, a Kecske, Dominika diktátora egy szűz kislány testével akarta felgerjeszteni lankadó vágyait... Miközben Urania újra találkozik apjával és rokonaival, visszatérünk az 1961-es esztendőbe, amikor Trujillót meggyilkolták. Vargas Llosa borzongatóan eleven képet fest egy diktatúra hétköznapjairól, elénk varázsolva a rendszert kiszolgáló és a zsarnoksággal különböző okokból szembeszálló alakokat... és persze magát Trujillót, aki élet és halál ura a szigeten, de a minisztereivel folytatott megbeszéléseken folyton a nadrágját nézi, nincs-e ott árulkodó vizeletfolt, mert egyedül saját testének nem tud parancsolni... és a történelemnek, amely éppúgy elsöpri őt is, mint más aljas, perverz diktátorokat, akik önmagukat isteni hatalommal ruházzák fel.
Részletek
- 573 oldal
- Kötés: karton
- jó állapotú antikvár könyv
- ISBN: 9789634798941
- Szállító: Vonnegut Antikvárium
- Eredeti cím: La Fiesta del Chivo
- Fordító: Tomcsányi Zsuzsanna
Tanú az éjszaka
Író/Szerző: Kisvar Deszáj Fordító: Fazekas László Kiadó: I.P.C. Könyvek Kiadás éve: 2012 Oldalszám: 359 Kötés: Füles, karton Nyelv: Magyar Állapot: jó ISBN: 9789636354244 Méret: 13 cm x ...
Online ár:
940 Ft