Légy hű önmagadhoz II.

Összefoglaló

London napról napra élte át a német légitámadásokat és már egész városrészei romokban hevertek, mikor Eric Knight regényét írta. Amikor pedig a regény megjelent, 1942 szeptemberében, a fasiszta hadoszlopok Sztálingrád birtokáért harcoltak, a Kaukázus és az Ural felé igyekeztek előretörni, a Szuezi-csatorna kapujában álltak, szinte egész Európa a vazallusuk volt, Ribbentrop és Hitler már több mint egy hónapja kijelentették, hogy a Vörös Hadsereg voltaképpen megsemmisült s mint a legújabb dokumentumokból kiderült, a nemzetiszocialista hadvezetőség akkor komolyan foglalkozott az Amerika elleni invázió gondolatával. Amikor ez a regény íródott, akkor az angolszász világban is nagyon sokan kételkedtek benne, hogy sikerülni fog-e egyáltalán a fasiszta szörnyeteget eltiporni. Ez a kétely nem annyira a fasizmus harctéri, mint inkább lelki fegyvereinek hatása alatt lett úrrá a lelkeken. Az ötödik hadoszlop működése, a terror uralma, a rabszolgavadászat és rabszolgatartás rendszere olyan hiánytalannak és tökéletesnek látszott, hogy éppen a jóhiszemű embereknek kellett kételkedniök: az igaz ügy, az emberi szabadság és méltóság, a keresztényi szeretet, vagy legalábbis a méltányosság ügye helytállhat-e egyáltalán a gonosszal szemben, amelynek hatóerejét a fasizmus technikává, sőt a technikai lehetőségek legmagasabb fokává fejlesztette ki. Ebben a légkörben írta a fiatal angol tiszt azt a regényt, amelyet Bernard Shaw, aki nem nagyon gyakran nyilatkozik elismerően kortársairól, a brit önismeret egyik legbátrabb és legtisztább tükrének nevezett, s amelyben sokmillió angol, sőt angolszász ismert és eszmélt önmagára.
1941 nyaráig a brit szigetország szinte egyedül harcolt a győztes nácizmus ellen. Az Egyesült Államok ugyan hadianyaggal jelentős mértékben támogatta, a dominiumok csapattesteket is küldtek, de mit jelentett mindez a német hadikészültség méreteihez képest? Anglia szárazföldi szövetségeseit Németország egytől egyig leigázta. S ez a leigázás nemcsak fizikai volt, hanem lelki is, minden legázolt és megnyomorított országban a győztesnek, a rabszolgatartónak nagyszámú szövetségese támadt a leigázottak, a rabszolgák között, különös, félbenmaradt egzisztenciák, lelki nyomorékok, a kapitalizmus bűneinek és a liberalizmus be nem váltott ígéreteinek satnya produktumai. Végeredményben az is a győztes lelki sikeréhez tartozott, hogy az Egyesült Államok beavatkozásában a nagy Roosevelt minden jóindulata ellenére kételkedni kellett, hiszen az amerikai közvélemény jelentékeny része még az elszigetelődés híve volt és lehetőleg nyugodtan és háborítatlanul szerette volna élvezni egy újabb gazdasági konjunktúra előnyeit s egyébként is jóhiszeműen úgy érezte: mi köze ehhez a távoli, gyanús, sőt tisztátalan zűrzavarhoz, mikor mindene megvan, mikor alapjában nem szorul senkire sem, amikor szabadon és elégedetten élhet a maga külön égboltja és külön csillagzatai alatt?