A magyar régészet regénye

Összefoglaló

Nyolc ​régész (Gábori Miklós, Csalog József, Mócsy András, Bóna István, Dienes István, Entz Géza, Szombathy Viktor, Gerő Győző) vállalkozott arra, hogy a régészet, művészettörténet és a történettudomány tárgyi alapjain állva tudományos pontossággal és hűséggel, az átlagolvasó számára élvezetesen megelevenítse a múltat. Leletek, romok, faragványos kövek, elsárgult pergamenek, régi kódexek, bel- és külföldi krónikások nyomán, régészek ásója, történészek kutatása által áll össze élvezetes képpé az őskőkortól a barokkig hazánk földjének élete, története; elevenednek meg tájai, műemlékei.


Fejezetei közül az őskőri rész az érdi vadásztelepülés és a bükki Szeleta-kultúra életét ismerteti. Az új kőkorral foglalkozó fejezet az alföldi Tűzkövesre vezet el; betekintést nyújt lakosainak hiedelmeibe, hétköznapi életébe. A római Pannóniával foglalkozó részben Aquincum, Sophiane és Savaria kel életre romjaiból, a népvándorlás korának néhány kiemelkedő fontosságú lelete pedig jó alkalom arra, hogy e kevéssé ismert, mozgalmas időszak történelmi és művészeti rekonstrukciójának szinte szemtanúi lehessünk.
Sok érdekes, ismeretlen részlettel gazdagodik az olvasó a honfoglaló magyarság életével kapcsolatosan; a magyar középkor is megelevenedik a Visegrádról elrabolt korona regényes útjának ismertetése során. Rákóczi ifjúságát, udvarának életét íja le e rész szerzője, míg a barokk kori kisváros, Vác életét megelevenítve e kor jellegzetes alkotásának parádés ünnepre, az „eszterházi vigasságok” színhelyére, a fertődi kastélyba kalauzolja el az olvasót.