Teljes gyógyulás
Open Books, 2025
Összefoglaló
Csodának nevezzük azt, amire még nincs tudományos magyarázat.
Elterjedt nézet, hogy a "csodálatos" gyógyulások csupán a szabályt erősítő kivételek, és hiába is tanulmányoznánk, nem lehet megfejteni őket. Dr. Jeffrey Rediger szerint azonban kellő elszántsággal fel lehet tárni olyan okokat és mintázatokat a spontán gyógyulások esetében, amik más betegeknél is hasznosíthatóak. A Harvardon tanító pszichiáter több mint húsz éve úttörő módon, de szigorúan tudományos eszközökkel vizsgálja a gyógyíthatatlannak tartott betegségekből felépült páciensek élet- és kórtörténetét - a gyógyulás okait keresve.
Rediger kutatásai számos meglepő összefüggésre mutatnak rá a test, a lélek és az immunrendszer működése között, és az általa vizsgált egyéni történetekből kirajzolódik az is, hogy a gyógyulás legtöbbször négy alappilléren nyugszik: a táplálkozási szokások megváltoztatásán, az immunrendszer megerősítésén, a helyes stresszkezelésen és a valódi identitás megtalálásán. Forradalmian új megközelítése sokaknak segíthet abban, hogy testük rejtett képességeit kiaknázva ráléphessenek a gyógyulás útjára, vagy éppen megőrizhessék egészségüket.
Ez a jól felépített tudományos könyv, a szerző lényegre törő meglátásaival és a tanulságos esetleírásokkal valóban képessé teheti a betegeket a gyógyulásra, akkor, amikor a hagyományos orvoslás kudarcot vall. - Máté Gábor
Részletek
- 549 oldal
- Kötés: füles, kartonált
- hibátlan, olvasatlan példány
- ISBN: 9789635722730
- Szállító: Mike és Tsa Antikvárium
- Eredeti cím: Cured
- Fordító: Molnár Csaba
Józan lázadás
"A nők és más, hagyományosan perifériára szorult és elnyomott csoportok egyre közelebb kerülnek a hatalomhoz. Én csak annyit kérdeznék, hogy e felemelkedés közepette, a kivívott eredmények után mié...
Online ár:
2 990 Ft
Online ár:
2 390 Ft
Online ár:
4 224 Ft