A katolikus egyházi elit Magyarországon 1919-1945
ELTE Szociológiai Intézet, 1992
Összefoglaló
Az elitkutatás és vizsgálat elsősorban a szociológia tárgykörébe tartozik. Igy annak eszköze a Horthy-korszakra vonatkozóan a történeti szociológia lehet, s módszerei, következtetései is elsősorban idevágóak, történetszociológiaiak és politológiak. Az elitnek csak ugy van értelme, ha azt is nézzük, hogy mihez képest az. Itt ha a korszakon belüli uralmi, hatalmi elitről beszélünk, akkor nyilvánvaló, hogy az ebben való részvétel foka, hatékonysága, minősége a döntő azokhoz képest, akik felett uralkodnak, akik felett a hatalmat gyakorolják. Kétségtelen, hogy bizonyos tulajdonosi, osztály és más kategóriákhoz képest az elit-fogalom számos más megközelitési lehetőséget is kinál.
Tudomásol véve, hogy a kutatás "az elit" különféle szegmentumainak feltételezéséből indult ki, ezekhez képest is meg kell határoznunk az egyházi elit helyét és szerepét, kapcsolatrendszerét. Az "egyházi elit" kétségtelenül kapcsolódik, nem egy vonatkozásban konkrét személyi és funkcionális átfedést is jelent a politikai elithez. Ez több területen egyértelmü, igy elsősorban a törvényhozásban, ahol is a felsőházban az egyházi elit jelentős hányada részt vett, mégpedig hivatalánál, és nem személyi érdemeinél fogva. Egy kisebb rész pedig választott vagy kinevezett tagként került az országgyülés második kamarájába. De jelentősnek mondható az egyháziak részvétele az országgyülés képviselőházában /korábban a nemzetgyülésben/ is, és itt is egyfajta elitképződési státusról beszélhetünk. /Arra majd kitérünk, hogy a törvényhozásban való részvételt nem tekinthetjük ab ovo az egyházi elitbe való minősülés kritériumának.
Részletek
- 89 oldal
- Kötés: papír / puha kötés
- jó állapotú antikvár könyv
- Szállító: Matthias Rex Antikvárium
Csellengők - Eltüntek nyomában
Ismertető: "Sokszor fohászkodtam így magamban: Istenem, meddig büntetsz még, mit vétettem, hogy ilyen kemény sorsot mértél rám? Kiment néha a tanyán a kút melletti szomorúfűzfához, hosszan nézte a ...
Online ár:
1 900 Ft
Online ár:
1 500 Ft
Online ár:
1 490 Ft
Online ár:
1 990 Ft
Online ár:
3 490 Ft