Folklór, népművészet, népies művészet

Összefoglaló

Legegyszerűbb tárgyaink sorába tartoznak azok az alkotások is, amelyeken az emberi formálás még alig-alig fedezhető fel, létrehozatalukat a természet szinte készen kínálta.

A bunkósbot fegyverként szolgált. A pásztorok magas szintre fejlesztették a bot megmunkálását, faragással tették használhatóbbá. Különböző módszerekkel hajlították, edzették, fémbetéttel erősítették, csont- majd műanyag berakással díszítették. A bot a teherhordás eszközéül is szolgált.

A természetben talált, megfelelő formájú faágakból készült a szénagyűjtéskor, forgatáskor használt favillák egy része is.

Igen nagy múltra tekinthet vissza az üreges fatárgyak készítése. A méhtartó köpüket méhcsaládot rejtő odvas fatörzsből alakították ki. Az ember formájúra faragott ősbálvány-szerű köpük a gonosz elűzésére, a méz megóvására is szolgáltak. Égetéssel és egyszerű vájóeszközzel készültek az egy darab fából kialakított sótartók, famozsarak, vékák, bödönök, buducok, gabonatartó hombárok. A régi korok tárolóbútorát, a vályúládát szintén hasonló technológiával, egyetlen fatörzsből vájták.

A teknővájó cigányok az eszközkészítés több ezer éves módszereit örökítették át napjainkra.

Archaikus tárgyaink között külön csoportot alkotnak a kéregedények. Mint említettük, feltehetőleg népművészetünk legkorábbi rétegéhez tartoznak. Általában nyírfakéregből készülnek, de tárgykészítésre alkalmas kérge van a hársnak, szilnek, fűznek és a fenyőnek is. Többnyire csak az edény palástját készítették kéregből, az alját fával befenekelték és faragott fedéllel látták el. Igen változatos megoldást alkalmaztak az edény oldalának összeillesztésénél. Ez történhetett kéregszállal való varrással vagy nyelvszerűen kiképzett végek egymásba tolásával. Az összeillesztés gyakran az edény legfőbb dísze.

A tökfélék egyes fajtáiból is készítettek edényeket. Ilyen például a lopótök, a hébér, a kabaktök stb. Zarándokkulacsnak is nevezték a kabaktökből készített italtartó edényeket.

A gyékény talán a legsokrétűbben felhasználható anyag különböző tárgyak előállítására. A tárolóedények, a méhkasok „csigahurka” technikával készülnek, de ez a vízparti növény alkalmas a szövésre és a fonásra is. A szövés igen archaikus módját alkalmazzák például Tápén, ahol vízszintesen álló kereten készítik a különböző méretű és formájú gyékényszatyrokat. Evvel a technológiával készülhet falravaló, gyékényszőnyeg, kocsiernyő, stb.

A gyékényen kívül a hársfaháncs, a kukoricacsuhé, az iszalag, a káka, a sás, valamint a vesszőfélék alkalmasak a fonásra.

Talán nincs még egy olyan anyag, amely egykor olyan fontos szerepet töltött be, mint a fűzvessző. Belőle fonták a megszámlálhatatlan mennyiségű, formájú és funkciójú kosarat, amelyek nélkül a paraszti háztartásokat el sem lehet képzelni.

A tárolóeszközökön kívül fűzvesszőből készült a különböző tárgyak összeerősítésére szolgáló gúzs, a hótalpak fonadéka, az aszalók néhány fajtája, megszámlálhatatlanul sok játékszer, a méhkasok egy része, a halászó varsák és tapogatók. Építőanyagnak is nélkülözhetetlen volt a vesszőfonadék. Földbe vert karókra vesszőből fonták a sövénykerítést, hasonló technikával kapu is készült. Az ország számos területén a házak falát is sövényfonadék alkotta.