Berzsenyi Dániel munkái - Aranyozott, színezett kiadói egész vászonkötés, Magyar művészek fekete-fehér rajzaival illusztrálva. A borító dombornyomott portréval díszítve. Saját képpel
Lampel Róbert, 1902
Összefoglaló
Előszó
Berzsenyi Dániel versei első ízben 1813-ban jelentek meg Helmeczy Mihály kiadásában. A költő Kazinczy ajánlatára bízta rá kéziratát s midőn a kötet három év alatt elfogyott, az uj kiadást is ő gondozta. Berzsenyi egyik esetben sem volt kiadójával megelégedve. "Helmeczy - írja - ismét elrontotta azon kis örömeimet, melyet verseim kiadásából reméltem. Valóban, Bohógyi balgatagsága engem korántsem sért annyira, mint Helmeczynek viszketeges dühe, mely szerint az ő nevetséges szavaival verseimet ismét bepiszkolta." Melyek a neheztelt kifejezések, nem tudjuk, mert Berzsenyi verseinek kézirata nem maradt ránk. De látni való, hogy csak "szavak"-ról van szó; a szöveg, a beosztás, a sorrend, röviden: a kiadás ellen Berzsenyi nem panaszkodik; az nyilván az ő intézkedései szerint vagy legalább is helybenhagyásával volt olyan, amilyen. Bizonyítja ezt a második kiadás is 1816-ból, mely - egyetlen költeményt kivéve - mindenestül az elsőnek rendjét követi, ámbár a költő egy-egy versét hol megnyujtja, hol rövidíti vagy egyébként változtat rajta. Nyilvánvaló e szerint, ha a három könyvre osztás és ezekben a versek sorrendje nem tőle ered, vagy ha ezzel megelégedve nincs, azon is módosított volna. Sőt mintegy változhatatlannak nyilvánítja azzal, hogy noha az uj kiadást mindössze csak tiz verssel szerzi meg, ezeket nem osztja be a többi közé, hanem "negyedik könyv"-ül hozzájuk csatolja, pedig a 24-26 verset tartalmazó első három könyv mellett ez a negyedik ugyancsak aránytalan kicsiny terjedelmű. Vissza
Tartalom
Előszó
Berzsenyi Dániel - Váczy János 1
Versek
Ajánlás 27
Első könyv 29
Második könyv 53
Harmadik könyv 85
Negyedik könyv 125
Ötödik könyv 147
Hatodik könyv 167
Prózai munkák
Észrevételek Kölcsey recensiójára 193
A versformákról 224
Poétai Harmonistika 235
Kritikai levelek 283
A kritikáról 318
Jegyzetek 335
Képek jegyzéke 341
A versek betűsoros tartalomjegyzéke 342
Tartalomjegyzék 344
Megkímélt állapotban.
Részletek
- 344 oldal
- Kötés: vászon
- jó állapotú antikvár könyv
- Szállító: Könyvbogár Antikvárium
Online ár:
940 Ft
A szörnyű év. I. A siralomházban. (Rabságom írt versei, 1944-ből) - HOLOCAUST - DEDIKÁLT! - Dedikált
Online ár:
4 000 Ft
Online ár:
4 990 Ft