A szeretet prófétája
TotHál Könyvkiadó Kft., 2014
Összefoglaló
Khalil Gibran csodálatos művei egy kötetben:
Jézus, az Emberfia
Lázár szerelme
Khalil, az eretnek
Khalil Gibrant Európában leginkább a Próféta vagy a Széttört szárnyak című munkájáról ismerik, de hazájában, Libanonban alig találni olyan embert, aki ne tudna idézni valamelyik verséből, rövidebb-hosszabb novellájából. A szerző muzulmán családban született, de élete során megismerkedett a keresztény vallással, és ráébredt valami furcsa, "vallások fölötti" hitre, amelynek legfontosabb mondanivalója: egyetlen Isten létezik, és ő is bennünk lakozik.
A Jézus, az Emberfia című munkája virtuális riportgyűjtemény, amelyet egy képzeletbeli újságíró készített a Megváltó halála után a kortársaival, követőivel és ellenségeivel. A Khalil, az eretnek, valamint a Lázár szerelme című novellákat átszövi a hit, a fájdalom és a remény. Remény abban, hogy az emberek, éljenek a világ bármely pontján, egy szép nap majd ráébrednek: a legfontosabb, amíg itt vagyunk, az egymás iránti szeretet.
Száz év magány
Éppen 50 éve, 1967-ben jelent meg a kolumbiai író regénye, amely egy csapásra világhírnévre emelte szerzőjét, de a Száz év magány, a "mágikus realizmus" klasszikusa ma is ugyanolyan friss, rejtelme...
Online ár:
5 525 Ft
Eredeti ár: 6 499 Ft
Akciós ár:
1 500 Ft
Online ár: 2 125 Ft
Eredeti ár: 2 499 Ft
Akciós ár:
2 750 Ft
Online ár: 4 675 Ft
Eredeti ár: 5 499 Ft