Torn - Szétszakítva
Kossuth Kiadó, 2025
Összefoglaló
„Amikor ötéves voltam, megmondtam Toren Grace-nek, hogy egy nap a felesége leszek. Születésem napjától fogva ő volt a legjobb barátom, a védelmezőm, a kősziklám. De az érettségi évében a kapcsolatunk lassanként megváltozott. A vidám, butácska csevegések átalakultak komoly lélekelemző beszélgetésekké. Az ártatlan barátságba ellopott pillantások vegyültek.Aztán egy nap, egy nem várt csók mindent megváltoztatott.Míg az a csók volt minden, amiről csak álmodtam, addig Tort teljesen kibillentette az egyensúlyából. A szigorú erkölcsisége lehetetlenné tette számára, hogy elfogadja az egymás iránt érzett érzelmeinket. Mert én nemcsak tizennyolc éves vagyok és tizenöt évvel fiatalabb nála, hanem én vagyok az egyetlen személy is, akit soha az életben nem kívánhat meg.Vajon megtaláljuk a módját, hogy boldogan éljünk életünk végéig? Vagy mindannyiunkat széttép a sors?”
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
Sir Phillipnek szeretettel
Kedves Miss Bridgerton! Elég hosszú ideje levelezünk, és bár személyesen sosem találkoztunk, nem mutattak be minket hivatalosan egymásnak, úgy érzem, jól ismerem önt. Remélem, ön is így érez. Ké...
Online ár:
2 729 Ft
ÉRTÉKELÉSEK
0
az 5-ből
0 értékelés alapján