Összefoglaló
Babarczy Eszter megrendítő naplóbejegyzésekben számol be arról a hat hónapról, amikor beteg apját kíséri végig a szellemi és fizikai leépülés egyre meredekebb és a közös megpróbáltatások ellenére is mindkettejük számára magányos útján. Az elérhetetlen, híres apa és a szeretetére, figyelmére vágyó lánya soha nem tudtak ilyen közelségbe kerülni, mint ebben a kényszerű életvégi egymásrautaltságban.
Beszélgetni most sem tudnak, így hát a lány a naplókhoz utólag fűzött jegyzetekben próbálja megismerni és megtalálni az apát, kikutatni és létrehozni végre a saját történetüket. Kiszolgáltatottságuk is közös, miképpen az a botrány is, ahogy az egészségügy útvesztőiben megint csak magára maradva, kétségbeesetten és megalázottan keres segítséget a szenvedő és hozzátartozója.
Az Apám meghal egyszerre dühös és empatikus, szenvedélyes és szenvtelen tudósítás arról az elkerülhetetlen tapasztalatról, amely végső feladatként hárul mindannyiunkra, ugyanakkor kendőzetlenül őszinte elbeszélés a harag kísérte gyász utáni gyógyulásról.
"Te végeztél, de én nem végeztem veled."
BABARCZY ESZTER 1966-ban született Budapesten, művészetfilozófus, eszmetörténész, a MOME oktatója.
Apám meghal
Babarczy Eszter megrendítő naplóbejegyzésekben számol be arról a hat hónapról, amikor beteg apját kíséri végig a szellemi és fizikai leépülés egyre meredekebb és a közös megpróbáltatások ellenére i...
Online ár:
4 500 Ft
Kiadói ár: 4 999 Ft
Online ár:
1 700 Ft
Eredeti ár: 1 999 Ft
ÉRTÉKELÉSEK
5
az 5-ből
2 értékelés alapján
Legnépszerűbb pozitív értékelés
Hihetetlenül megrendítő,őszinte írás,érdemes elolvasni.