Egy 20. századi fenegyerek - Libik György, az embermentő
Jaffa Kiadó, 2025
Összefoglaló
Libik György (1919-1995), az elismert sportoló, mérnök és antifasiszta ellenálló nemcsak a sípályákon lett legendás, hanem a történelem sorsfordító pillanataiban mutatott bátor kiállása miatt is. E hiánypótló kötet átfogó képet nyújt Libik kevéssé ismert, kémregényekbe és politikai thrillerekbe illő, mégis nagyon is valóságos életéről.
A fiatal, sebességmániás Libik egészen korán a sísportok felé fordult, és komoly sikereket ért el egyéni és válogatott szinten. Ekkoriban nyerte el a Nobel-díjas tudós, Szent-Györgyi Albert lányának, Kornéliának a szerelmét is, aki később első felesége lett. A második világháborúban az antifasiszta ellenállókhoz állt be, embereket bújtatott, robbantásokban vett részt, és társaival együtt számos embert mentett meg a deportálástól. Mindeközben a svéd diplomata, Raoul Wallenberg sofőrjeként dolgozott, és életre szóló barátságot kötött Per Angerrel és Karig Sárával. Később szinte egyenes út vezetett számára Nagy Imre köréhez, majd az 1956-os forradalomban való részvételhez. A forradalom leverését követő tisztogatások miatt azonban előbb Lengyelországba, majd Svédországba menekült családjával, ahol végül elismert kutatómérnök és sikeres üzletember lett.
MEDGYESI KONSTANTIN (1975, Szeged) történész-muzeológus, szociológus, kommunikációs tanácsadó. 2022-től a SZTE Művelődéstudományi Tanszékének egyetemi adjunktusa. Jelenleg a Móra Ferenc Múzeum tudományos és közönségkapcsolati igazgatóhelyettese.
Churchill bölcs és szellemes megjegyzései
"A legkomolyabb érv a demokrácia ellen egy ötperces beszélgetés egy átlagos szavazóval." "Minden okos ember képes terveket szőni egy háború megnyerésére, amennyiben nem az ő felelőssége ezen terve...
Akciós ár:
2 993 Ft
Korábbi ár: 2 993 Ft
Eredeti ár: 3 990 Ft
Online ár:
7 200 Ft
Kiadói ár: 7 999 Ft
Akciós ár:
3 675 Ft
Online ár: 4 165 Ft
Eredeti ár: 4 900 Ft
Online ár:
5 950 Ft
Eredeti ár: 6 999 Ft
Online ár:
3 315 Ft
Eredeti ár: 3 900 Ft
ÉRTÉKELÉSEK
0
az 5-ből
0 értékelés alapján