Kaleidoszkóp - CD
MAGNEOTON KIADÓ, 2025
Összefoglaló
A Kaleidoszkóp Zséda 2024 decemberében megjelent nyolcadik nagylemeze.
Több mint 20 éve annak, hogy Zséda debütáló lemezével teljesen levette a közönséget a lábáról, ma pedig már a zeneipar megkerülhetetlen dívája. Az énekesnő egy változatos és progresszív, 12 felvételből álló lemezzel, a "Kaleidoszkóp"-pal tért vissza.
A nyolcadik stúdióalbumot többek közt egy lüktető, regényes alt-pop örömduett, a "Korai Telihold" vezette fel a Heaven Street Seven alapítójával, Szűcs Krisztiánnal közösen. Emellett hallhatunk egy kollaborációt az újhullámos popénekesnővel, Solére-rel, illetve a Jazz+Az-ból, saját quartet zenekarából ismert jazz-énekesnő, Váczi Eszter is csatlakozott dalszerzőként Zsédához egy szám erejéig, mely a Dalfutárból sokak számára lehet ismerős már.
Zsédenyi Adrienn szerint továbbra is érdemes albumba rendezni a felvételeket, főleg, ha egy korszak lenyomata a korong. A mindig titokzatos énekesnő ezen a kiadványon igazán kitárulkozik és olyan témák mentén meséli el az elmúlt három évét, mint a szeretet, a szerelem, és az emberi kapcsolatok. A végeredmény pedig hangzás és közreműködők tekintetében is olyan sokszínű, mint egy kaleidoszkóp, melybe belenézve mindenki mást lát és egy különleges, izgalmas világba csöppen.
01. Fantom
02. Monológ (feat. Solere)
03. Korai telihold (duett Szűcs Krisztiánnal)
04. Gyémánt ragyogás
05. Szólj hozzám (Dalfutár, feat. Azahriah, Váczi Eszter, BariLaci)
06. Pillanat
07. Egy ölelés a világ (duett Dolhai Attilával)
08. Esik a hó
09. Napfénytető (duett BariLacival)
10. Te vagy minden
11. Kaleidoszkóp
12. Prológus
Részletek
- Típus: CD-ROM
- Előadók: Zséda
Évek óta már - Best of 2. - CD
2009-ben indult útjára az a könnyűzenei sorozat, melyben Dés László eddigi lemezei és dalai időrendbe szedve és műfajok szerint csoportosítva kerülnek újra kiadásra. Ez a nagyívű sorozat egy új...
Online ár:
2 651 Ft
ÉRTÉKELÉSEK
0
az 5-ből
0 értékelés alapján