Sok szerencsét, Hengergőc!

Összefoglaló

Nyáron ​kezdődött…
Az erdőben messzire világítottak a piros gyűszűvirágok. Ezek a gyógyító, csodaszép növények valójában mérgesek, ám a szívbetegek legfőbb gyógyszerét vonják ki belőle. Június vége volt. A közelben favágók dolgoztak. A motoros fűrészek gyorsan mélyedtek a vastag törzsekbe, és a fák hatalmas robajjal egymás után dőltek ki, zuhantak a földre. A fűben hirtelen egy apró, magatehetetlen mókusfiókát pillantott meg az egyik favágó. Teljesen egyedül volt, és bár a munkások átkutatták a környék minden fáját, nem akadtak fészekre, amelyből kieshetett volna. Talán éppen az imént kidöntött óriás törzsű fák valamelyikén lakott szegény. A favágók jól tudták, hogy az erdőben talált kis állatkölyköt nem volna szabad megérinteniük, mert ha az anya megérzi rajta az idegen szagot, többé nem fogadja vissza fiát. De hát ez a kismókus reménytelenül, elhagyatottan feküdt a fűben. Nem jön érte az anyja, mert az a kivágott, letarolt erdőbe nem tér vissza többé. A sorsára hagyott árva bizonyosan elpusztulna, így hát a jólelkű favágó elhatározza, hogy hazaviszi és felneveli a kismókust.