Az ókori civilizáció bukása

Összefoglaló

Guglielmo Ferrero világsikert aratott Róma nagysága és hanyatlása (1914-16) című műve után, túl az első világháborút lezáró terhes békekötés újabb, még vészesebb katasztrófát előlegező megrázkódtatásán, 1924-ben jelentette meg Az ókori civilizáció bukását. A könyv - mindmáig fokozódó időszerőséggel - több a római világbirodalom végének csupa esemény-izgalom leírásánál: egy történelmi korszak társadalmi, politikai, gazdasági, ideológiai, sőt kulturális bukásáról adott szorongató elemzés.
Mikor Alexander Severus császárt Kr. u. 235-ben megölték a lázadó legionáriusok, Afrikában, Ázsiában, Európában ép volt még az antik civilizáció. Ötven év múltán töredezni,, repedezni kezdett, a hatalom kényurak kezébe került, a katonai, közigazgatási vezetést a rómaiaktól a birodalom kevésbé civilizált vidékeiről származók vették át, a keleti vallási kultuszok egyre inkább háttérbe szorították a görögből eredő rómait. gazdasági válság következett be, a pénz elértéktelenedett, a kereskedelem, ipar, mezőgazdaság sorvadt,, a végveszély leglátványosabb tüneteként a szenátus, az állam legfőbb vezető testülete elvesztette befolyását, sem a trónutódlásba, sem a birodalmat érintő sorskérdések megoldásába nem volt már beleszólása. aurelianus megkísérelte a bukást feltártóztatni, hiába; Diiocletianus már rákényszerült, hogy társcsászárokkal kormányozzon. a birodalom mindinkább két részre, keletire és nyugatira szakadt, a társcsászárság intézményének természetes következménye lett az állandósuló hatalmi harc, a folytonos polgárháború. a harc már a görög-latin szellem s a keleti teokratikus abszolutizmus között folyt, azután az antik szellem és a keresztények között, akiknek vallásuk szabad gyakorlása fontosabb volt annál, minek birodalomban, kinek az uralma alatt élnek.
Ferrero történelmi elemzése - látomás; intelem azoknak, akik úgy vélik, civilizációnk teherbíró képessége, összetartó ereje elég erős gazdasági-nemzeti-vallási összecsapások elviseléséhez... a történelem az ellenkezőjét bizonyítja.