A lelkipásztor fekete fátyla

Összefoglaló

Nathaniel Hawthorne, A skarlát betű és A hétormú ház világhírű szerzője egyben az elbeszélés műfajának amerikai úttörője. Első kötetét folyóiratokban korábban már publikált írásaiból állította össze s tette közzé 1837-ben, ezért is lett a címe: Másodjára elmondott történetek. 1942-től 1846-ig Concordban élt egy régi paplakban. Ebben az ódon relikviákkal zsúfolt, varázsos levegőjű, mohlepte falú kőházikóban születtek következő kötetének – Mohák egy régi paplakról – elbeszélései: a cím azt hivatott jelölni, hogy ide, Concordhoz s a paplakhoz kötődnek, akár a moha a házikó falához. 1851-ben megjelent harmadik köttének a címét pedig egyik legderűsebb, legbájosabb miniatűr remekétől, A hóember című elbeszélésétől kölcsönözte.

Hawthorne nemigen hasonlítható amerikai író-kortársaihoz. Idegenkedett a transzcendentalisták végtelen optimizmusától, az eredendően jó emberi természetet tagadva az egyetemleges bűnt és bűntudatot vizsgálta; az emersoni magabízást a másik oldaláról nézte, gőgként fogta fel és szedte darabjaira; a kialakulóban levő individualisztikus amerikai magatartással szembeállította „az emberiség mágneses láncolatát”, a természetes, tiszta együvé tartozást; de szélsőséges karakterei, szituációi a romantikával se igen rokoníthatók, mert minden sorában ott érezzük a racionális hajlamú, az egyensúlyt „szív és fej között” megkeresni, megteremteni kívánó, a tanulságot józan fejjel mérlegelő lélekbúvár-művészt. Nem csoda, hogy kortársai közül kevesen voltak igazán jó véleménnyel róla – és az sem, hogy tehetségét Edgar Allan Poe ismerte fel a leghamarabb.

Az idő jártával (s különösen századunkban) egyre bonyolultabbá váló emberi lélek belső mechanizmusát vizsgáló Hawthorne valóban „a ma írója”. Életművének legjava most már a magyar olvasónak is rendelkezésére áll.