Az eltűnés intenzitásai

Összefoglaló

Szűcs Attila festészete éppúgy számol a végtelennel, a rögzítetlenséggel, mint a véges, egyéni sorsok szűkösségével. Akárhogy is nézzük, életünk engesztelhetetlenül függ a végtelentől és a tér könyörtelenségétől. A szín-erő hullámzó halványsága nemcsak az ember eltűnését és feloldását fedi fel, hanem minden elmerülését az ÉJSZAKA nem-feketéjének megragadhatatlanságában. Festményei áramvezetők, amelyek ismeretlen irányokba lendítik tovább a potencialitás fényének dinamizmusát. Felvillantja a lehetőség általános és különös jelenlétét egyaránt. Szűcs munkáiban olyan objektumok reprezentációi is megtalálhatóak, amelyek még nem nyerték el valóságos formájukat, még a lehetőség homályában leledzenek. Megtartja a maga titkait, nem fecsegi világgá, amit szereplői gondolnak, éreznek vagy sejtenek. Egyedül a spekuláció marad a mű befogadója számára: kénytelen használni azt mint eszközt az értelmezés során. Művészetté emelt eltüntetés, tüntetőleges esendőség jellemzi azt a művészeti teret, amelyet Szűcs megnyit számunkra. Engedi lenni azt, ami van, méghozzá annak vészterhes tovatűnésével egyetemben.