Az eltűnt ősbuda nyomában (Betemetett magyar múlt)

Összefoglaló

ELŐSZÓ
Szörényi Gyula főiskolai tanár rövid ideig kedves kollégám, és haláláig kedves barátom volt. Amikor ritkán bár, de összefutottunk, sokszor és szívesen beszélgettünk azokról a régi és nagyon régi dolgokról, amelyek nekem a szakmámat jelentettek, őt pedig, mint jó magyar embert, érdekelték, sőt állandóan foglalkoztatták. Mi sem természetesebb, hogy nagy örömmel és kíváncsisággal vettem kézbe azt a kéziratot, amelyet fia, nem kevésbé kedves barátom, Levente fogalmazott meg, és amelyet most az olvasó a kezében tart. Nem szakértő vagy a lektor, hanem egy olyan érdeklődő szemével vizsgáltam, aki szeretné, hogy minden magyar megismerhesse hazánk történetét, éspedig csak az igazat, a színtiszta igazat tudja meg róla. Ráadásul egy olyan személyiség, mint Szörényi Levente tollából.
Szörényi Levente a kézirattal együtt kezembe nyomta a Betemetett magyar múlt sorozatnak azt a füzetét is, amelyet nem ismertem, Bradák Károly írását Fehérvár - fehér folt címmel. Bradák pontatlanul idézi ugyan Alföldi András néhány sorát, de igaza van abban, hogy nemcsak a római Aquincumból szállítottak köveket Székesfehérvárra a bazilika valamelyik építésekor, hanem Mátyás király utasítására vittek egy rombadőlt óbudai egyházból a budai prépostság egyháza mellől (templum vetustate collapsum iuxta ecclesiam prepositure Budensis) a Boldogságos Szűznek a közelben, a hegyek lábánál fekvő Fehér egyházához is (Alba ecclesiam beate Virginis in radicibus montium e regione eius ecclesiae sita). E két kőszállítás azonban nem zárja ki egymást, csak jelzi, hogy Buda környéki épületeink már jóval a török előtt rombolásra, sőt bontásra jutottak. Magát Alföldi Andrást így tévedéssel nem vádolhatjuk