Az utolsó sziget - Versek 2000-ből - Dedikált

Összefoglaló

Egy ember, aki klasszika-filológus, középkorkutató, katalanista, zenetörténész, tanár, műfordító egy személyben. Egy ember, aki a kor kihívásaihoz igazodva él és dolgozik. Egy ember, aki kincseket hordoz a szívében. Mert ő nemcsak itt van, közöttünk. Sőt talán nincs is itt igazán. Térben és időben egyszerre van jelen a múlt kultúrájában, a múlt tájaiban, a múlt elevenen meg- és átélt világában. Ügy járkál a sivatag homokjában, mint egykor az orgoványi tanyákon, úgy lépked a katalán, görög földön vagy Alexandria, India történelmi közegében, mint Budapest utcáin. Mindenhol otthon van. Az emlék, az emlékezet nem elmúlt, valaha megélt kép, előhívható vízió az ő számára, hanem eleven örökség, ami élteti, inspirálja, energiával, hittel, életelixírrel tölti fel. Lelkes és megszállott, személyes és rejtőzködő, tudós és lírikus - ahogy ez a verseskötet bemutatja őt: „költészetté hűtve a lelkesedést", és megkockáztatva „az ismeretlen tébolyát és örömét". Úgy tud azonosulni emberrel, tájjal, hogy szinte maga is átváltozik. A „feledés morális veszteségét" akarja elkerülni. Mindent, ami gondolati-érzelmi kincset összegyűjtött a lelke, szíve, tudata - kikívánkozott belőle. S íme, költő született: első verseskötettel, egyetlen esztendő lírai termésével.