Kürt Akadémia

Kürt Akadémia

Intellektuális kalandtúra

A KÜRT Zrt., két évtizedes sikertörténete alatt felhalmozott tudására alapozva, a hazai üzleti és oktatói elit néhány képviselőjével összefogásban hozta létre a KÜRT Akadémiát.

A kezdeményezés elismert gondolkodók, gyakorló szakemberek együttműködésével valósult meg, akik személyükkel, az általuk képviselt témákkal és tananyaggal is garanciát jelentenek az új oktatási intézmény nívójára, az ott megszerezhető tudás aktualitására, alkalmazhatóságára. Olyan neveket találunk közöttük, mint dr. Mérő László, pszichológus, publicista, vagy dr. Kürti Sándor, a KÜRT Zrt. alapító-tulajdonosa és elnöke.

A KÜRT Akadémia célja olyan, nagy érdeklődésre számot tartó képzések megvalósítása, amelyek üzleti és informatikai területen egyaránt hiánypótlóak. Az Akadémia olyan szellemi műhely, ahol izgalmas és érdekes üzleti és informatikai témákkal ismerkedhetnek meg a résztvevők, komoly szakmai hírnévvel rendelkező oktatók vezetésével, gyönyörű környezetben.

Nagy-szín-pad - Hogy adjon elő, ha igazán számít


Manapság kevés a sikerhez, ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár.
A KÜRT Akadémián megtanulhatja, hogyan kell el(ő)adni magát, tudását, termékeit úgy, hogy hallgatói számára igazi élményt jelentsen! Módszertanunk a TEDxDanubia konferenciákon debütált. Mányai Csaba a tartalom felépítésében, Szerémi Péter az előadói képességek fejlesztésében, Végvári Imre az előadások vizuális megjelenésében segíti a hallgatókat.
Kezdés: november 24.
Nyílt nap: November 17.
További információ >>>

40 hét – 40 könyv

Mérő László

Az Üzleti coach iskolánkban volt egyfajta “harvardi” hangulat: a hallgatók könyvekkel a hónuk alatt rohangáltak, ajánlották egymásnak legfrissebb olvasmányaikat, amiket éppen érdekesnek találtak, magyarázgatták, hogy miért találták érdekesnek. Reméljük, hogy ez a hangulat az Üzleti gondolkodó iskolában is meglesz. Ehhez ad stabil alapot ez a tanáraink által ma legfontosabbnak, leginkább átfogó, új gondolatokat tartalmazónak ítélt 40 könyv.

Ez a 40 könyv nem afféle “kötelező olvasmány”. Talán egyetlen olyan hallgató sem lesz, aki mindegyiket az első betűtől az utolsóig elolvassa. Mivel hallgatóink nem most kezdik az üzleti életüket, némelyik könyvet elég, ha átlapozzák és itt-ott beleolvasnak, ahol úgy érzik, eddigi ismereteikhez képest újat mond. Egyben azonban biztosak vagyunk: nem tekinthető komoly üzleti gondolkodónak az, aki ezek tartalmát nem ismeri, aki így vagy úgy, de nem értette mélyen meg. Ma. Holnap megint más könyvek lesznek azok, amelyek majd az akkori tudásanyagot mutatják be. És persze ez a 40 könyv csak az alap, ehhez jönnek a hón alatt szorongatott könyvek. A 40-ből 11-et tanáraink írtak. Nem azért, mert 27,5% a súlyunk a világ üzleti gondolkodásában, hanem mert azokat választottuk tanárainknak, akik érdekesen és érthetően össze tudják foglalni a legjobb üzleti gondolkodók elképzeléseit, és persze hozzáteszik a sajátjaikat is. A többi 29 könyv szerzője is mind olyan, akit szívünk szerint felkértünk volna iskolánk tanárának, csak sajnos nem vállalták volna el, különösen nem magyar nyelven.

A 40 könyv nagyjából egyenletesen kapcsolódik az iskola három nagy tantárgyi blokkjához. 13 elsősorban az új gazdasági környezetről szól, 15 a stratégiaalkotásról és 12 a gazdaság emberi oldaláról. Mindegyik blokkból egy könyvet mutatok be ízelítőnek, kedvcsinálónak: Akerlof és Schiller: Animal Spirits, May: Elegáns megoldások nyomában, valamint Watzlawick és szerzőtársai: Változás című könyvéről fogok egy kicsit beszélni.

Mérő László
Top 10
Mérő László
Kürti Sándor
Top 10
Kürti Sándor
Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára