A magyar uniós elnökség jegyében rendezik idén a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált. Minden tagország képviselteti magát. A díszvendég a svéd Per Olov Enquist lesz. Nem egyetlen ország, hanem az egész Európai Unió lesz idén a Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége – közölte Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke.
Mint elmondta, egy nagy uniós standon bemutatják Európa kortárs irodalmának legérdekesebb alkotásait. Minden országból érkeznek jeles szerzők. Ha ehhez hozzászámítjuk a tíz esztendeje rendezett európai első könyvesek fesztiválját, akkor közel száz neves alkotó érkezik Budapestre, ráadásul mindegyikőjüket magyar nyelvű kötet várja.
Per Olov Enquist világhírű svéd írót köszönthetjük a fesztivál díszvendégeként. A jó ideje Koppenhágában élő Nobel-díj-várományos átveheti majd Tarlós István főpolgármestertől a Budapest Nagydíjat, és az Európa Kiadó pedig megjelenteti „Egy másik élet” című önéletrajzi regényét.
Csaknem félezer határon inneni és határon túli magyar szerző, tudós művész is ellátogat a z április 14-17. között megrendezendő fesztiválra, többnyire saját kötetét bemutatandó, ugyanis a rangos fórumra több száz könyv is megjelenik, s mintegy 350 rendezvénnyel népszerűsítik a hazai és külföldi irodalmat.
forrás: Kossuth Rádió
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára