Kovács András Péter:
Multigáz

Kovács András Péter hamarosan megjelenő krimi-komédiájáról beszélgetett. Két kispályás lerántja a leplet egy országos átverésről

[product 22:96969]
Kevesen vannak, akik ne ismernének, de azok sem tudnak mindent rólad, akik láttak már pódiumon, televízióban. Beszélnél arról, honnan indultál, hol tartasz, főként pedig, hová igyekszel?

Jogot végeztem 2001-ben, és közben szépirodalmi terveket is babusgattam. A gimnáziumban verseket írtam, az egyetemen novellákat, inkább önterápiás jelleggel. Amikor magamat sikerült megoldanom, az írás helyét átvette a stand-up. 2006-ban Humorfesztivál, 2008-ban Karinthy-gyűrű, 2010-ben regény. Hogy hova tartok? Nem tudom. Jó lenne még sokáig stand-upolni a tévében, közben pedig egy-két évente előállni egy önálló esttel, mint a mostani Evolúció című produkcióm, és írogatni, ha éppen van miről…

Karácsonyra jelenik meg első regényed, célegyenesbe fordultál az írásával. Avasd be a reménybeli olvasót – jusson is, maradjon is –, miről, kikről olvashat benne.

A regény két főhőse Topor János, egy jólelkű csaló, és Csete Máté, a szorongó kisember, akik egy prosperáló telekommunikációs cég bűnügyeibe keverednek. A cselekmény érdekes, tipikus vagy éppen szélsőséges figurák látszólag jelentéktelen, vicces kis hétköznapi történéseiből duzzad súlyos bűncselekmény-sorozattá, amit hőseinknek nem könnyű felgöngyölíteni.

Engem az a szerencse ért, hogy már megismerhettem részleteket belőle. Rejtő jutott eszembe az olvastán, és Aszlányi, persze.

Vannak példaképeim és kedvenceim. Rejtő Jenő, Parti Nagy Lajos, P. G. Wodehouse, Kurt Vonnegut. De amikor belekezdtem a regény írásába, leálltam az olvasásukkal. Ez a szöveg magától folyt ki az ujjaimból, bármiféle tudatos törekvés nélkül, így remélem, hogy a sorokból a más írókról őrzött emlékek mellett én is kiérződöm majd.

Hogy fér meg a stand-up comedy az írással? Tudathasadásos állapot, vagy éppen hogy segítik egymást?

A stand-upnak nagy hasznát veszem. A stand-up a legerősebb és leggyorsabb közönségreakció, a nevetés kiharcolásáról szól, így írás közben is az olvasó az első. A stand-upban tömörnek, feszesnek kell lennünk, nem engedhetünk meg magunknak terjengősséget és üresjáratot. Ez a regényben is visszaköszön: igyekeztem végig érdekfeszítő, humoros és izgalmas maradni, és a slusszpoénokhoz számos apró csattanón keresztül eljutni.

Rengeteget dolgozol, kifogyhatatlannak tetsző energiákkal. Regényed is hallatlan tempóval készül. Lazítasz néha, s ha igen, mivel? Meglehet, éppen az írás a kikapcsolódás.

Mondhatjuk, hogy az írás volt a kikapcsolódás, különösen a vége felé, amikor a sztori már olyan izgalmas volt, hogy „nem tudtam letenni”: nem tudtam abbahagyni az írást. Nem tudom, az olvasók is így gondolják-e majd, de én nagyon jól szórakoztam, és igen: kikapcsolódtam.

Nem lennék meglepve, ha már formálódna a fejedben következő köteted cselekménye.

Amellett, hogy a könyv bonyodalmai a végére megoldódnak – mert hát milyen krimi az, ahol nem –, a megoldás szül újabb bonyodalmakat, amikre akár legyinthetnénk is, mert mindenki azt kapja, amit érdemel; de várhatunk folytatást is, mert a cselekmény továbbgondolása nagyon sok újabb poénra ad lehetőséget.

Az interjút készítette: Münz András

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára