Újdonság!

Az elképesztő kalandok a
Föld mélyében folytatódnak!

Megjelent az Alagutak-sorozat 4. része!

Roderick Gordon és Brian Williams Alagutak-sorozata 2007-ben indult világot meghódító útjára. A nagy sikerű trilógia után a rajongók idén kezükbe vehetik a várva várt 4. részt, amelyben minden eddigit felülmúló földalatti kalandokban lesz része hőseiknek.

Az új kötet megjelenése alkalmából szeptember 23. és 29. között az első három rész mindegyike 20% kedvezménnyel kapható!

[product 22:123664]

Vissza a felszínre

Will Burrows édesapja keresésére indulva száll alá barátaival egyre mélyebben a Föld mélyébe. Számtalan veszélyen és kalandon keresztül végül eléri annak középpontját, és egy idilli világ tárul szemük elé. Will azt hiszi, sikerült végleg elhárítani az emberiséget fenyegető veszélyt, de nem is sejti, hogy az ellenség már a sarkukban van, édesapját titokzatos veszedelem fenyegeti, a felszín feletti világban pedig vérre menő küzdelem folyik a gonosz földalatti lényekkel, a styx-ügynökökkel. A két fronton, lent és fent zajló harc tétje ugyanaz: megóvni az emberiséget a halálos vírustól, és megakadályozni a styxeket világuralmi terveik végrehajtásában.
Az új kötet megjelenése alkalmából szeptember 23.-29. között minden korábbi részt 20% kedvezménnyel vásárolhat meg!

[product 22:66082]

Az alagutak rejtélye

A kíváncsi és talpraesett Will Burrows sok kamasztársaihoz hasonlóan arról ábrándozik, hogy kincset keres a Föld alatt. Egy nap édesapja eltűnik a mélyben, a fiú pedig kénytelen valójában alászállni a felszín alá. Ott azonban olyan veszedelmes világgal találja szembe magát, amelyre egyáltalán nem számított…

[product 22:76855]

Földmély titka

Will Burrows továbbra is apja után kutat, egyre mélyebbre hatolva a Föld alatt. A kilátástalan helyzet fokozódik, amikor véletlenül belebotlik a titokzatos styxekbe, akiknek hátborzongató tervei borzalmas következményekkel fenyegeti az emberiséget.

[product 22:87536]

Zuhanás a mélybe

Will és barátai egy gigantikus földalatti kráterbe zuhannak, ahol új barátok, régi ellenségek, elképesztő csodák és rémisztő teremtmények fogadják őket. Eközben a felszínen életre-halálra szóló játszma kezdődik a styxek és az ellenállók között. Az igazi meglepetések pedig még hátravannak…

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára