Célunk, hogy nemcsak szakmai, hanem szélesebb körben is megismertessük az első szabadon megválasztott kormány miniszterelnökének, Antall Józsefnek az életútját. Az e kötetben közölt levelek, dokumentumok és interjúk alapján megrajzolható a pályakezdő bölcsész fiatalember életútjának íve. Rekonstruálható, hogyan fejlődött személyisége, és hogyan lehetett 1990-ben az ország demokratikusan megválasztott miniszterelnöke. Olvasás közben érzékelhetjük a pályakezdés gyötrelmeit, de a választási győzelem euforikus hangulatát is, azt az irgalmatlanul kemény küzdelmet, amely a demokratikus intézményrendszerek kiépítésével járt. A demokratikus államrend megalapozásának központi kérdése a szovjet csapatok kivonása volt Magyarország területéről, amely végül 1991. június 19-én következett be, akkor hagyta el az utolsó szovjet katona hazánk területét. Ezzel kapcsolatban eddig nem publikált dokumentumokat teszünk közzé. A tanári pálya éveiről interjúkat közlünk Antall József egykori diákjaival.
Ez a kötet szerves folytatása a VERITAS Történetkutató Intézet könyvsorozatában eddig napvilágot látott, Antall József miniszterelnök életútját, majd kormányának külpolitikáját bemutató munkáinknak.
Képgarancia: Alba Litera saját kép. Író/Szerző: Pomogáts Béla Kiadó: Kriterion Kiadó Kiadás éve: 2015 Oldalszám: 330 Kötés: Fűzött, keménytáblás Nyelv: Magyar Állapot: újszerű Dedikált péld...
Online ár:
3 000 Ft
Online ár:
4 990 Ft
Online ár:
890 Ft