Az összeesküvés-elméletek egyfajta városi legendák, a modern folklór részei; olyan teóriák, melyek a hivatalos történelemírástól és a nyilvánosság elé tárt ismeretektől eltérő módon magyaráznak történelmi, társadalmi, kulturális, gazdasági vagy katonai eseményeket. Esetenként meglepő körültekintéssel felég/tett, másszor vad spekulációkon alapuló elméletek csupán, melyek néha több, másszor kevesebb valóságalappal bírnak. Egyes összeesküvés-elméletek ellentmondásokkal és logikai buktatókkal telítettek, elfogadásuk sokkalta inkább hit és hinni akarás, mint józan belátás kérdése. Mások meghökkentő ésszerűségük által tűnnek ki a tömegből - egy dolog azonban mindig közös bennük, mégpedig az, hogy sem nem cáfolhatók, sem nem bizonyíthatók. Érdemes hát alámerülni ebbe a különös világban, ahol sosem járt ember a Hold felszínén, ahol hasonmással pótolják a tragikus hirtelenséggel elhunyt sztárzenészt, ahol a kormányok mániákus körültekintéssel rejtegetik egyes katonai események történetét, ahol kutatólaboratóriumokban tenyésztik ki az emberiséget fenyegető gyilkos vírusokat, vagy hidegvérrel teszik el láb alól az államhatalmat, s annak érdekeit fenyegető politikusokat és civil vezetőket. Egyes elméletek kifejezetten szórakoztatók, mások rémisztőek; vannak, melyek az emberi szellem alkotóképességét, mások pedig az egyének és közösségek mérhetetlen ostobaságra való hajlamát példázzák - azt pedig már Olvasó dolga eldönteni, miként is kíván viszonyulni a modern kor mítoszaihoz.
A 6. számú SEAL-csoport (SEAL Team Six, ST6) terrorizmus elleni küzdelemre, túszszabadításra és gerillák elleni harcra szakosított titkos alakulat. A közelmúltig puszta létezése is szigorúan őrzött...
Online ár:
3 392 Ft
Eredeti ár: 3 990 Ft
Online ár:
6 354 Ft
Eredeti ár: 7 475 Ft
Online ár:
3 825 Ft
Eredeti ár: 4 499 Ft
Online ár:
3 060 Ft
Eredeti ár: 3 600 Ft
Online ár:
3 135 Ft
Eredeti ár: 3 300 Ft