1981. március 28-án az Indonéz Légitársaság GA 206 számú járatát eltérítette a Dzsihád harccsoport nevű terrorszervezet négyfős különítménye. A terroristák ultimátumot adtak a hatóságok felé. Követelték a harccsoport bebörtönzött tagjainak szabadon bocsátását, valamint másfél millió dollárt készpénzben, és azzal fenyegetőztek, hogyha nem teljesítik követeléseiket, úgy kivégzik a túszokat. A thai kormány kérésére a Fehér Ház egy különleges alakulatot küldött Bangkokba, hogy végrehajtsák a túszmentő akciót. A kommandósok 12 órán belül a helyszínre érkeztek, felmérték a terepet és megtervezték az akciót, majd gyors, precíz rajtaütést hajtottak végre. A speciális egység fekete ruhát viselő, arcukat – maszk által – elrejtő katonái megfelelő előkészítés után behatoltak a repülőgép fedélzetére, és lerohanták a terroristákat. Az akcióban a gépeltérítők valamennyien meghaltak, a túszokon azonban egyetlen karcolás sem esett. A terrorelhárításra, túszmentésre valamint felderítésre szakosodott elit alakulat, amely végrehajtotta a fent említett akciót, hivatalosan nem létezik, soha nem is létezett. Nem hivatalos források szerint ez az egység az Egyesült Államok Hadseregének 1. Különleges Alakulatának Önálló Delta Egysége, amelyet a Pentagon 1. SFOD-D rövidítéssel jelöl, ám a közvélemény csak úgy ismer: a Delta Force.
Ez is elérhető kínálatunkban:
A 6. számú SEAL-csoport (SEAL Team Six, ST6) terrorizmus elleni küzdelemre, túszszabadításra és gerillák elleni harcra szakosított titkos alakulat. A közelmúltig puszta létezése is szigorúan őrzött...
Online ár:
3 392 Ft
Eredeti ár: 3 990 Ft
Online ár:
6 354 Ft
Eredeti ár: 7 475 Ft
Online ár:
3 825 Ft
Eredeti ár: 4 499 Ft
Online ár:
3 060 Ft
Eredeti ár: 3 600 Ft
Online ár:
3 135 Ft
Eredeti ár: 3 300 Ft