A szerző a kaliforniai Berkeley Egyetem emeritus professzora, fizikus, matematikus, csillagász, több tekintélyes amerikai tudományos díj birtokosa, a NASA tudományos tanácsadója. Könyve a tudomány pillanatnyi helyzete alapján mutatja be a világegyetem(ek) állását, beavat bennünket a csillagászat forradalmian új korszakába. A mű érthető az átlagosan művelt nagyközönség számára is, de nem tesz tudományos engedményeket. Azonban ennél sokkal többet is nyújt. Mert Az egész világmindenség nem csupán egy szaktudós csillagászati és fizikai korlátok közé szorított munkája, hanem egyszersmind művelődéstörténeti teljesítmény is, minthogy a szerző a humán tudományok terén is igen jártas, vagyis a modern tudomány pillanatnyi világegyetem-képét igyekszik beilleszteni a modern ember világképébe, fölvillantani azokat a kapcsolódási pontokat, ahol a modern kvantumfizika és csillagászat legújabb eredményei komoly hatást gyakoroltak a kultúrára illetve ahol a csillagászoknak, matematikusoknak, fizikusoknak segítségül kellett hívniuk a humán területeken elért eredményeket, hogy felfedezéseiket, adataikat értelmezni tudják. Emellett igen élvezetes módon, egyes tudósok remekült megrajzolt portréin és tudományos kálváriáján keresztül mutatja be nekünk az emberi elme legizgalmasabb kalandját. A könyv tehát valóban a világmindenséget igyekszik átölelni, jelesül a mai, modern emberiségnek az egész mindenségre beleértve saját magát, az emberi kultúrát is vonatkozó tudását.
Ez is elérhető kínálatunkban:
"Tudtam, hogy amikor Stephen azt mondta, hogy az univerzum tervezettnek tűnik, arra a rendkívüli megfigyelésre utalt, miszerint az univerzum a viharos születését követően feltűnően alkalmasnak bizo...
Online ár:
4 675 Ft
Eredeti ár: 5 499 Ft
Online ár:
7 646 Ft
Eredeti ár: 8 995 Ft
Akciós ár:
5 250 Ft
Online ár: 6 375 Ft
Eredeti ár: 7 499 Ft
Online ár:
1 190 Ft
Eredeti ár: 1 399 Ft
Online ár:
3 315 Ft
Eredeti ár: 3 900 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján