Hogy az ujjai helyén protézissel gitározó Tony lommi, a tanulatlan utcagyerek Ozzy Osbourne, valamint két társuk, a zeneileg szintén nem igazán képzett Geezer Butler és Bill Ward miként tudott rocktörténelmet írni, már önmagában a rejtély, a mágia világába tartozó misztérium.
Az már egy újabb kérdés, hogy a stílusok állandó változása közben mi módon tudták áldásos tevékenységüket három évtizeden keresztül folytatni, ráadásul úgy, hogy az egyre újabb generációk is példaképnek tekintsék őket. Botrányaik, bírósági pereik, belső csatározásaik, őrültségeik -ebben Ozzy járt az élen- száma a végtelenhez közelít. Earth néven jóban-rosszban eltöltött másfél évet tudtak már maguk mögött, mikor 1969-ben Geezer javaslatára egyik saját szerzeményük címét helyezték főhadiszállásuk jelképes homlokzatára: Black Sabbath. Ettől kezdve a korabeli brit bulvársajtó egyik legkedveltebb témája, a fekete mágia mellé felkerült a négy vagány neve is. Hogy ők maguk tisztában voltak -e a fogalom mögöttes tartalmával, azok voltak -e akiknek látszani akartak, valóban kibékíthetetlen ellentét feszült -e Iommi és Ozzy közt, mire vitték együtt, és külön-külön, létezik -e örök harag egy csapaton belül, avagy az üzlet minden morcoskodást képes a szőnyeg alá söpörni, lehet -e tisztes -négy gyermekes- családapa egy alkoholista kábítószeres, és meg tud -e változni porontyai érdekében? A Black Sabbath-ot bemutató és a Magyar Rádióban első ízben elhangzó életműsorozat a fentiekhez hasonló számtalan kérdőjel helyére igyekszik pontot tenni a zenekar lemezeivel fűszerezve.