ELŐSZÓ
A kritikust, sok más egyébb között, az is elválasztja az írótól, hogy míg annál a közönség minden személyes vonatkozásra kiváncsi, s némely műnek az ad életet, hogy bennük az író egyéniségének vagy élettörténetének ilyen vagy olyan vonását vélik felfedezni, addig ennél a személyiség s még inkább az élet tényei általában az olvasók érdeklődéskörén kívül esnek. Ha a regény, Stendhal hasonlata szerint, egy országúton sétáló tükör, akkor (a képet torzítva-továbbvezetve) a kritikus az olvasók képzeletében egy, az irodalom országútjain és mellékösvényein sétáló nagyító vagy kicsinyítő lencse - attól függ, merről nézünk bele. Hasznos, de sem személyisége, sem története.
Legyen szabad mégis, legalább e helyen, megtörni a szokást, s néhány személyes szót szólni. Elsősorban azért, mert ez a kötet határkő életem kettős jubileumán: Huszonöt esztendővel azelőtt, hogy e sorokat írom, jelent meg első cikkem nyomtatásban, s huszonöt évvel azelőtt, hogy e kötet - remélem - napvilágot lát, jelent meg első önálló nyomtatott munkám, doktori értekezésem füzete. E két munkácska életrajzi szerepén túl is jelentett valamit. Első cikkem a Marseillaise évfordulójára született, Rouget de l'Isle -ről szólt, és németül jelent meg, a Pester Lloydban, melynek kulturális rovatvezetője akkori tanárom, Keresztúri Dezső volt. Nem tudom, az újabb nemzedékek érzik-e azt, amit mi akkor nagyon határozattan, félreérthetetlenül éreztünk és éreztetni akartunk: hogy mennyire tett - politikai és kulturális egyszerre - 1942-ben Pest német nyelvű napilapjában lelkesen megemlékezni a Marseillaise keletkezésének másfél évszázados fordulójáról? Vissza
TARTALOM
Előszó 5
Utak és útvesztők
A "másik" Maupassant 15
Maeterlinck 27
A tegnap embere 36
Az elbeszélő D. H. Lawrence 40
André Gide
A Vatikán pincéi 49
A kongói valóság első megszólaltatója 53
T. S. Eliot 57
John Cowper Powys 65
Thomas Wolfe 69
William Faulkner 81
Remarque 101
A "nemzeti forradalom" - belülről 105
Egy mérges kollaboráns emlékezései 109
Az Ellenállás - és ami utána jött 114
Alfred Döblin és Hamlet-je 120
Paul Éluard versei 127
A második világháború Svejkje 130
Mai francia novellák 134
Richard Wright, a regényíró 148
Jean-Paul Sartre két elbeszélése 161
Simone de Beauvoir
Amerikai útinapló 166
Az önéletrajz 179
Mandarinok 193
Nelson Algren 199
C. P. Snow 205
Hervé Bazin 215
Egy nagy regény - születőfélben 219
Két első regényről 224
Egy érdekes kísérlet 232
Alvilági riport 240
Roger Chateauneu 244
Az új angol líra bemutatkozása 248
Egy könyv a sok közül 251
Színesbőrűnek lenni... 254
Az emberi magány elégiája 258
Eltűnt nép vérrel írt krónikája 262
A lengyel Árvácska 266
A modern dráma útjain
Bűn és bűnhődés 271
Amerikai tragédia - magyar tanulság 274
Shaw-titok 280
Alkony 285
Koldusopera 290
Sean O'Casey 297
A magányos dühöngő 302
Az "anti-színház" 306
A modern dráma arcai és maszkjai 320
Az ördög zsákja 328
"Eskü alatt vallom..." 335
A film tájain
Találkozásom Méliésszel 347
Néhány gondolat a "gag"-ről 350
A nagybácsim 355
Irodalom és film viszonya - a gyakorlatban 359
A valóság mélysége és a költészet magassága 392
Egy hőseposz dokumentumai 396
Két film egy témáról 400
A vágy villamosa 403
Kozincev Hamlet-filmjéről 409
Egy nagy filmregény 411
Rólunk - idegeneknek
"Bécs várában sír a német..." 421
A svájci irodalom Magyarországon 426
A bestseller 431
A modern magyar irodalom - madártávlatból 436
"Hírünk a világban" 449
Nyíló kapuk előtt 453
Kitépett jegyzetlapok
Restif de la Bretonne 465
Két könyv Hardyról 469
Bonnefoy Rimbaud-ról 472
Egy elhibázott Maeterlinck-monográfia 474
A ponyva diadala 475
Nyelvészet és irodalom határán 478
A néger regény 481
A regényíró, aki elsősorban költő 483
William Faulkner a mérlegen 485
Az irodalmi faljáró 489
A nyugati értelmiség betegsége 492
A modern francia irodalom egy története 495
Repertoár 496
Egy modern művészetkritika 499
Két filozófiatörténet - és ami mögöttük van 501
Az eltűnt világirodalom nyomában 507
Kordivat vagy filozófia? 518
Újraolvasva
A szakadék két padjáról 529
Vörös és fekete 533
A három testőr 538
Egy magyar nábob 543
Kárpáthy Zoltán 547
A kőszívű ember fiai 552
Az aranyember 557
Szent Péter esernyője 561
Különös házasság 565
A Noszty fiú esete Tóth Marival 569
Egri csillagok 574
Aranykoporsó 578
A Pál utcai fiúk 582
Légy jó mindhalálig 586
Az újraolvasás öröméről és kétségeiről 590
Online ár:
3 990 Ft