A szakmai közvélemény jó ideje a köznemesség ideológusaként tartotta számon Kézai Simont. Való igaz, hogy az általa írt Gesta Hungarorumban tűnik fel a fegyverforgató férfiakból álló ősi hun-magyar communitas elképzelése, mely idővel a hazai nemesség önmeghatározásának elsődleges viszonyítási pontjává vált. A magyarországi rendek és az országgyűlés késő középkori történetét egyre jobban megismerve immár aligha tűnik tarthatónak az az elképzelés, mely a közösségi cselekvésre kész 13. század végi "köznemesség" számára írt programot olvasott ki Simon mester gestájából. E következtetés régóta esedékes levonására azonban csak úgy nyílik mód, ha utánanézünk: kik mozdíthatták elő a mű megírását, mely társadalmi körből kerültek ki, és a szerző közvetítésével milyen politikai javaslatokat sugalltak. E feladatok el-végzése, illetve Kézai szerzői arcélének pontosabb megrajzolása szükségessé tette a gestaíró vélt külföldi forrásainak és kompilátori módszereinek felülvizsgálatát, a 13. századi hazai krónikák sor- és időrendjének átszabását, valamint Szűcs Jenő eszmetörténészi munkásságának újraértékelését.
"Az Anjou-kori magyar uralkodók, I. Károly (1301-1342), I. Lajos (1342-1382) és Mária (1382 -1395) pénzverésének eddigi legrészletesebb katalógusa, amely ezen felül tartalmazza Buda város és Aba Am...
Online ár:
5 942 Ft
Eredeti ár: 6 990 Ft
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Online ár:
2 850 Ft
Eredeti ár: 3 000 Ft
Online ár:
3 325 Ft
Eredeti ár: 3 500 Ft
Online ár:
3 800 Ft
Eredeti ár: 3 999 Ft
Online ár:
5 320 Ft
Eredeti ár: 5 600 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján