A progresszív szellemiségű kormányzatok és politikusok a világon mindenütt ugyanazokkal a problémákkal szembesülnek. A növekvő aggodalom a gazdasági, illetve a politikai biztonságért, az információs technológiai forradalom, a hagyományos jólét és foglalkoztatáspolitika ellentmondásai mind az új kihívások között szerepelnek, amelyek különböző országokban hasonló módon jelentkeznek.
Eddig a kormányok és a pártok önállóan próbálták megoldani ezeket a feladatokat. De még a sajátos nemzeti kihívások esetén is úgy tűnik, hogy tanulhatnak egymástól. Együtt kell dolgozni a közös célokért, különösen az Európai Unió intézményein keresztül. Ezért időszerű ez a kötet. A közös gondolkodás nélkülözhetetlen a haladó politika jövőbeni sikeréhez.
Egyre növekvő az egyetértés abban, hogy nagyobb figyelmet kell szentelni más országokban már jól bevált irányvonalaknak. Az újítókat támogatni kell és a hagyományos haladó szellemű célok eléréséhez rendelkezésre álló új módszerekhez kreatívan kell hozzáállni.
A Policy Network nemzetközi kutatóhálózat 2003 júliusában rendezte meg a Haladó kormányzás csúcstalálkozót, amely tizenkét vezető hatalom, volt miniszterelnök és több mint hatszáz haladó szellemű politikus, gondolkodó és stratéga vett részt. Ez a konferencia volt minden idők legnagyobb haladó szellemű összejövetele. Kötetünk e konferencia anyagát adja közre.
A magyar kormány 2020 tavaszán nekifogott a teljes felsőoktatás gyökeres, politikai célzatú átalakításának. A súlyos autonómiamegvonással járó "modellváltás" ellen a Színház- és Filmművészeti Egyet...
Online ár:
4 072 Ft
Eredeti ár: 4 790 Ft
Online ár:
3 783 Ft
Eredeti ár: 4 450 Ft
Online ár:
4 675 Ft
Eredeti ár: 5 499 Ft
Online ár:
2 975 Ft
Eredeti ár: 3 499 Ft
Online ár:
4 252 Ft
Eredeti ár: 4 475 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján