A könyv főszereplője, Pétery Jenő első világháborús tüzértiszt, takarékpénztári igazgató volt, aki háromszoros magyar teniszbajnokként, később a Magyar Tenisz Szövetség elnökeként beírta nevét a magyar sporttörténetbe. Fogadott testvére, Pétery János szintén tartalékos tisztként harcolt a Nagy Háborúban, majd a Magyar Nemzeti Bank tőzsdebizományosa lett. 1944-ben százak életét mentette meg, menedéket nyújtva nekik Tulipán utcai villájában. Rajtuk kívül megismerkedhetünk Pétery Jenő első felesége, Kállay Angéla színésznő kalandos bűnügyi históriájával csakúgy, mint második házastársa, Juhász Katalin és annak következő férje, Jeszenszky József történetével, továbbá Pétery Jánosné Várady Ili életútjával, aki az 1910-1920-as évek ünnepelt operettprimadonnájából lett kétszeres magyar teniszbajnok.
Ezt a polgári családot is súlyosan érintették az 1945-öt követő politikai változások. Internálás, kitelepítés, koholt vádak alapján történt bebörtönzés, a vagyon elvesztése - mindezek előfordultak a jobb sorsra érdemes család mindkét ágának történetében. Mindez így egy nagyon szomorú, a XX. századi Magyarországra igencsak jellemző história, de az odáig vezető út annyi színes, elfeledett, ugyanakkor felfedezésre méltó epizódot tartalmaz, hogy a szerzők érdemesnek tartották az Olvasó elé tárni azokat.
Ez is elérhető kínálatunkban:
"Aki kézbe veszi ezt a vaskos könyvet, válaszút elé kerül. Vagy figyelmesen végig olvassa az öt oldalas tartalomjegyzéket és azonnal rabul ejti a felcsillantott gazdag és izgalmas tartalom, vagy cs...
Bevezető ár:
4 000 Ft
Eredeti ár: 5 000 Ft
Online ár:
2 040 Ft
Eredeti ár: 2 400 Ft
Online ár:
2 850 Ft
Eredeti ár: 3 000 Ft
Online ár:
5 092 Ft
Eredeti ár: 5 990 Ft
Online ár:
3 800 Ft
Eredeti ár: 3 999 Ft
Online ár:
3 141 Ft
Eredeti ár: 3 490 Ft
Online ár:
5 320 Ft
Eredeti ár: 5 600 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján