Az idén nyolcvanéves Nádas Péterrel folytatott beszélgetéseket Károlyi Csaba a pandémia idején, több mint egy éven át Zoomon. Kettejük dialógusai olvashatók ebben az interjúkötetben, amelyben nem csupán a több évtizedes írói pálya legjelentősebb műveiről kérdezi a kritikus a szerzőt, de szó esik elveszett otthonokról, elődökről és kortársakról, mások mellett Mészöly Miklósról és Esterházy Péterről. Miközben a beszélgetések nem kerülnek meg olyan nagy témákat sem, mint a szerelem, a spiritualitás vagy a hit, kirajzolódik egy író sokrétű, árnyalatokban gazdag, következetes gondolkodásmódja, és az olvasónak az az illúziója is támadhat, hogy sikerül bepillantania a szerző műhelyébe.
"Bizonyos dolgokat belátunk, más dolgokat nem látunk be. Egyszerűen beleszületünk a kész világba, csőlátásunk is van, egy csomó dolgot nem tudunk, és úgy is halunk meg, hogy nem fogjuk megtudni, mit kellett volna tudnunk." - Nádas Péter
Nádas Péter pénteken volt nyolcvanéves, Károlyi Csaba Egy teljes év. Beszélgetések Nádas Péterrel című interjúkötete pedig az író születésnapjára jelent meg. Kiderül belőle, hogy milyen kritikát fogalmaz meg Kertész Imre Sorstalanságáról, miért viszonyul másképp a halálhoz, de a kötet legizgalmasabb része talán mégis az, hogy az olvasó, még ha apró kulcslyukon is, de bepillanthat Nádas mindennapi életébe. Károlyi Csaba könyvét tegnap mutatták be a Margón, ahol az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettesével Valuska László beszélgetett.
Paulus barát, a titokzatos vándorszerzetes saját múltja elől menekülve járja a világot. 1334 telén a sors egy észak-itáliai kolostorba vezeti, amelynek nagy része évek óta romokban hever, sötét zug...
Online ár:
3 655 Ft
Eredeti ár: 4 299 Ft
Online ár:
1 275 Ft
Eredeti ár: 1 499 Ft
5
az 5-ből
1 értékelés alapján