HÓMAN BÁLINT szerző (Budapest, 1885. december 29. - Vác, 1951. június 2.) történész, egyetemi tanár, kultúrpolitikus, az MTA tagja (levelező 1918, rendes 1929, igazgató 1933–1945). Fő kutatási területe a középkori magyar történelem volt. Szekfű Gyulával közösen több jelentős történelmi tanulmány, könyv szerzője. Kedvenc kutatási területe az éremtan volt.
I. (Szent) István király - születési nevén Vajk (Esztergom, 970-980-1038. augusztus 15.) az első magyar király. Uralkodása alatt a magyar törzsek szövetségéből kialakult fejedelemséget egységes, keresztény magyar királysággá alakította át. Ez 1028-tól az egész Kárpát-medencére kiterjedt.
Az általa meghirdetett új politikai irányvonalnak ellenszegülő törzseket fegyverrel vagy békés úton behódoltatta, a lázadásokat leverte. Az ezeréves magyar törvénytár az általa alkotott törvényekkel kezdődik. Az államszervezet kiépítésével párhuzamosan megszervezte a magyar keresztény egyházat, ezért ő és utódai viselhették az apostoli király címet. Magyarországon minden év augusztus 20-án I. István király szentté avatásának napját ünnepeljük.
Hóman Bálint ennek a kötetnek a bevezetőjében írta Szent Istvánról 1938 Karácsonyán, Budapesten:
„(...) Emlékét idézzük Szent István királynak, az apostolnak, az egyházszervezőnek, a népművelőnek és nemzetnevelőnek, az egységteremtőnek és nemzetformálónak, a törvényszerzőnek és államrendezőnek, az országépítőnek és honvédelmezőnek, az igaz bírónak és győzelmes hadvezérnek, vármegyék és városok alapítójának, a magyar életformák bevezetőjének és nagy nemzeti célok kijelölőjének, nemzetpolitikánk megalapozójának, s a magyar gondolat és a haladáseszme megtestesítőjének...”
Különlegesen új látásmód és merész gondolatok jellemzik ezt a könyvet. A szerző az alkotás folyamatát kirakós játékként élte meg, és ahogy egymás után helyükre kerültek a történelem puzzle darabkái...
Online ár:
3 316 Ft
Eredeti ár: 3 490 Ft
Online ár:
3 800 Ft
Eredeti ár: 4 000 Ft
Online ár:
4 165 Ft
Eredeti ár: 4 900 Ft
Online ár:
4 275 Ft
Eredeti ár: 4 500 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján