Ez a kötet mintegy folytatása az 55 meghökkentő eset a magyar történelemből című korábbi munkának. Az itt közreadott történetek jó része sokak számára valóban meghökkentő lehet, hiszen a szerző új kutatási eredmények felhasználásával bővíti történelmi ismereteinket, miközben a legnemesebb értelemben szórakoztatva tanít. A tüzes trón meséje és más Dózsa-mítoszok erős érveket szolgáltat ahhoz, hogy belássuk: a parasztháborút kirobbantó Dózsa a magyar történelem egyik legkártékonyabb figurája volt, így ellentétben az iskolában tanultakkal, Dózsa nem sorolható nemzeti hőseink közé. A Gróf Károlyi Mihály szerepe a Tisza-gyilkosságban c. fejezet egy lépéssel közelebb visz bennünket ahhoz, hogy a Károlyiról felrajzolt korábbi, rá nézve meglehetősen hízelgő történelmi képet letöröljük a történelemoktatás és az ismeretterjesztés táblájáról. A kötetből választ kaphatunk az alábbiakra is: Ki volt az a fiatal túsz, aki túljárt Szulejmán szultán eszén? Vajon tényleg ártatlanul bűnhődött Báthori Anna? Mi volt Gróf Károlyi Mihály szerepe a Tisza-gyilkosságban? Olvashatunk továbbá a szigeti hős, gróf Zrínyi Miklós második házasságáról, megtudhatjuk ki hívta ki párbajra Rettegett Iván cárt, sőt, végre tiszta vizet önthetünk a pohárba azzal kapcsolatban, hogy valójában lejárt-e a sörrel koccintás,,tilalmának" 150 éve?
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
Bolgár Dániel történész amellett érvel nagy anyagot feldolgozva, egyszerű szavakkal és merész humorral, hogy mindenki azt kapta, amit nem érdemelt.A teljesítmények elbírálását ugyanis elfogulttá te...
Online ár:
4 599 Ft
Online ár:
1 799 Ft
Akciós ár:
2 250 Ft
Online ár: 2 999 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján