A szentháromságról (Ókeresztény írók 10.)

Összefoglaló

FÜLSZÖVEG
A kereszténység kezdettől fogva vallotta, hogy annak a kinyilatkoztatásnak a teljességét hordozza, amely megkezdődött az ószövetségi közvetítőkkel, prófétákkal, s amely maga is egy jövőbeni beteljesedésre mutatott. A kinyilatkoztatást pedig úgy fogta fel, mint az abszolút, örök létezőnek a kitárulását teremtménye, az ember felé. Jézus Krisztus élete, működése, tanítása, halála és feltámadása alapján a kitárulást úgy kellett értelmezni, hogy Isten Atyának mutatta magát az ember számára azzal, hogy elküldte Fiát és kiárasztotta a Szentlelket. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek emlegetése, illetve üdvtörténeti szerepe semmiképpen sem bontotta meg az egy Istenbe vetett hitet, ellenben annak a bizonyítéka volt, hogy Isten az egész benső életét kitárta az ember felé. Ebből az következett, hogy ha Isten kifelé ilyen hármasságban mutatkozik meg, akkor befelé is hordozza ugyanazt a hármasságot. A kereszténységben tehát Isten nemcsak világfeletti, transzcendens lény, aki magában hordozza létének, szellemiségének, teljességének magyarázatát, hanem olyan valaki, akinek a létmódja is más, mint a mi világunké. A kereszténység újdonsága ez a minisztérium: az egy Isten a maga belső életének gazdagsága szerint Atya, Fiú és Szentlélek. Mind a három igazi valóság, mind a háromnak megvan a személyes üdvtörténeti szerepe, és mégis csak egy Isten van. Vissza
TARTALOM
Előszó 19
Bevezetés 21
A Szentháromságról
Szent Ágoston előszava 27
I. Könyv 27
II. Könyv 70
III. Könyv 107
IV. Könyv 136
V. Könyv 177
VI. Könyv 199
VII. Könyv 215
VIII. Könyv 239
XI. Könyv 262
X. Könyv 284
XI. Könyv 307
XII. Könyv 331
XIII. Könyv 356
XIV. Könyv 396
XV.Könyv 433
Jegyzetek 503
Bibliográfia 510
Szentírási idézetek jegyzéke 512
Névmutató és tárgymutató 523