Jelen kötet a szabálysértési jog történeti és szakirodalmi előkérdéseinek áttekintését követően körüljárja mindenekelőtt a szabálysértési felelősség és a szabálysértési szankciók témaköreit. Ezt a szabálysértési jog különös része fontosabb tényállásainak bemutatása követi. A kérdéskör aktualitására figyelemmel külön fejezetben került feldolgozásra a Covid19-világjárvány idején végbement szabálysértési jogalkotás, továbbá alapjogi és nemzetközi jogi megfontolások alapján az Alkotmánybíróság és az Emberi Jogok Európai Bíróságának szabálysértésekkel kapcsolatos joggyakorlata.
A könyv vázlatosan megjeleníti a tágabb értelemben vett szabálysértési jog anyagát, tehát a szabálysértési eljárásjogot és végrehajtási jogot, valamint a szabálysértési nyilvántartási rendszerre vonatkozó törvényi rendelkezéseket.
A jegyzet célja mindenekelőtt bevezetni a joghallgatókat a szabálysértési jog anyagába. Emellett ugyanakkor remélhető, hogy az írás a büntetőjoggal és közigazgatási joggal foglalkozó elméleti és gyakorlati szakemberek számára is hasznosnak bizonyulhat.
A Kúria 1/2014. PJE jogegységi határozatával felülvizsgált elvi iránymutatásokkal és új Ptk. - régi Ptk. irányú konverziós táblával
Online ár:
1 790 Ft
Online ár:
4 990 Ft