Az utolsó önálló budapesti büntetőjogi tankönyv Heller Erik professzor nevéhez fűződik, melyet 1945-ben adott ki a Grill Károly Könyvkiadó Vállalat "A magyar büntetőjog általános tanai" címmel, és amelyet az előszava így jellemez: "Ez a könyv a Magyar büntetőjog tankönyve c. mű 1931. évben megjelent I. és a jelen könyvvel egyidejűleg megjelenő II. félkötetének lényegesen rövidített tartalmát foglalja magában. Kizárólagos célja, hogy a jogtanuló ifjúságának azt az anyagot nyutjsa, amelyet tőlük a vizsgákon hiánytalanul meg lehet követelni". Saját 2008-as tankönyvemnek, mely a II. világháború utáni első önálló szerzős budapesti tankönyv volt ebben a tárgyban, Heller Erik iránti tiszteletből adtam "A magyar büntetőjog tankönyve I. Általános Tanok" címet.Egyetemi tanári és tanszékvezetői pályázataimban is szerepelt új, kizárólag az ELTE ÁJK-hoz kapcsolódó tankönyvek elkészítése, mely vállalásomat végre sikerült valóra is váltanom. E mostani kötet a 2008-as tankönyvemre épül, ugyanakkor kedves tanszéki kollégám, Ambrus István vállalta, hogy az új Btk.-ra tekintettel is hatályosítja annak szövegét. Ezen azonban túlterjeszkedett, és legújabb kutatási eredményeit, valamint néhol a "szegedi iskola" tételeit is becsempészte az új kötetbe. Ennek eredményeképpen új tankönyvünket a gyakorló szakember is éppolyan hasznosnak találhatja, mint azok a kollégák, akik arra kíváncsiak, hogy az "ELTE iskola" éppen merre tart.
Gellér Balázs
A kötet a régészeti feltárási jog hazai történetét és hatályos szabályozását mutatja be, a kincstalálástól a régészeti feltárások jogáig.
Online ár:
2 470 Ft
Eredeti ár: 2 600 Ft
Online ár:
3 392 Ft
Eredeti ár: 3 990 Ft
Online ár:
19 000 Ft
Eredeti ár: 20 000 Ft
Online ár:
6 650 Ft
Eredeti ár: 7 000 Ft
Online ár:
4 039 Ft
Eredeti ár: 4 751 Ft