Szerb Antal szerző

Szerb Antal

Szerb Antal értelmiségi családba született, az irodalom és a kultúra iránti rajongását édesapjától örökölte, és minden lehetőséget megkapott, hogy már gyerekkorában óriási műveltségre tegyen szert. A piarista gimnázium diákjaként Sík Sándortól tanulta az irodalmat. A költő bátorította Szerb Antalt, hogy maga is írjon. Húszévesen már a Nyugat publikálta a verseit. Egyetemi éveit Grazban és Pesten töltötte, klasszika-filológiát, magyart és németet hallgatott, közben megtanult angolul és franciául is. 23 éves korában nyerte el doktori címét. Mire 26 évesen elkezdett tanítani egy középiskolában, már nemcsak elismert irodalomtudós, hanem ismert író is volt. Alakja elválaszthatatlan a 30-as évek pezsgő magyar irodalmi szcénájától, amelyből próza-, esszé- és újságíróként ugyanúgy kivette a részét, mint a társasági életben otthonosan mozgó, csillogó elméjű beszélgetőpartnerként. A második világháború lépésről lépésre lehetetlenítette el az addig kávéházakban és szerkesztőségekben szerveződő irodalmi életet, a Nyugat megszűnt, Szerb Antalt pedig 1944 nyarán munkaszolgálatra hívták. Fél évvel később, 1945 januárjában Balf közelében fogva tartói olyan súlyosan bántalmazták, hogy belehalt sérüléseibe. 43 éves volt.

Szerb Antal művei - 4. oldal

Szerb Antal: Szerb Antal könyvcsomag (2 kötet 📚) könyv
könyv

Szerb Antal könyvcsomag (2 kötet 📚)

Madelon, az eb (I. kiadás) + Száz vers (Szerb Antal összeállította)

 

Előjegyezhető

Szerb Antal: A világirodalom története I-II. (Egybekötve) antikvár
antikvár

A világirodalom története I-II. (Egybekötve)

I. Görögök, A római irodalom, A keresztény ókor, Bizánc és az izlám, Középkor, A renaissance, A barokk, A felvilágosodás II. A romantika,...

 

2 150 Ft

Szerb Antal: Das Halsband der Königin könyv
könyv

Das Halsband der Königin

Die ​Geschichte des wohl berühmtesten Hofskandals des Ancien Régime: die Halsbandaffäre um Königin Marie Antoinette – elegant, unterhalts...

 

Előjegyezhető

Szerb Antal: Szerelem a palackban + A királyné nyaklánca - Gyulai Líviusz rézkarcaival ( 2 kötet ) könyv
könyv

Szerelem a palackban + A királyné nyaklánca - Gyulai Líviusz rézkarcaival ( 2 kötet )

Szerelem a palackban Szerb Antal Magvető Könyvkiadó, 1963 - 278 oldal Összefoglaló Hatalmas történeti tudás és kiváló lélekismeret j...

 

Előjegyezhető

Szerb Antal: A világirodalom története III. antikvár

 

1 400 Ft - 1 990 Ft

Szerb Antal, Fábián István, Győry János, Várady Imre: 4db. Kincsestár: Az angol irodalom kis tükre + A magyar irodalom kis tükre + A francia irodalom kis tükre + Az olasz irodalom kis tükre antikvár

Online ár:

2 800 Ft

Szerb Antal: Korai magyar irodalom (Magyar irodalom I.) antikvár
antikvár

Korai magyar irodalom (Magyar irodalom I.)

Atticus

jó állapotú antikvár könyv

Online ár:

2 900 Ft

Szerb Antal: The Queen's Necklace antikvár
antikvár

The Queen's Necklace

Szófia Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Pushkin Press, 2013

In August 1785, Paris buzzed with a scandal that had everything - an eminent churchman, a female fraudster, a part-time prostitute and th...

Online ár:

5 600 Ft

Szerb Antal: A Pendragon legenda - Hangoskönyv antikvár
antikvár

A Pendragon legenda - Hangoskönyv

Szindbád Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Titis Kft., 2005

Online ár:

3 990 Ft

Szerb Antal: Marie Antoinette oder Die unbeglichene Schuld könyv
könyv

Marie Antoinette oder Die unbeglichene Schuld

"Ez a könyv Marie Antoinette királyné nyakláncának híres történetéről szól, vagyis a francia forradalom előzményeiről. A szokott történel...

 

Előjegyezhető

Szerb Antal: Szerb Antal válogatott levelei antikvár
antikvár

Szerb Antal válogatott levelei

Diófa Antikvárium Kft.

jó állapotú antikvár könyv

Petőfi Irodalmi Múzeum, 2001

Online ár:

19 990 Ft

Szerb Antal: Love in a Bottle antikvár
antikvár

Love in a Bottle

Oskola Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Pushkin Press, 2010

Antal Szerb is best known in the West as the author of three extraordinary novels, most notably \"Journey by Moonlight (1937)\", and a hi...

Online ár:

2 990 Ft

Szerb Antal: Utas és holdvilág - Magyar regények antikvár
antikvár

Utas és holdvilág - Magyar regények

Könyvmámor Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Online ár:

19 990 Ft

Szerb Antal: A Pendragon-legenda I-II (olcsó könyvtár) antikvár

 

890 Ft - 1 800 Ft

Szerb Antal: 3 db Szerb Antal mű: Utas és Holdvilág + A varázsló eltöri pálcáját + A királyné nyaklánca antikvár

Online ár:

2 980 Ft

Szerb Antal: 2 db Szerb Antal regény könyv
könyv

2 db Szerb Antal regény

Utas és holdvilág - Pendragon legenda

 

Előjegyezhető

Szerb Antal: Hétköznapok és csodák antikvár
antikvár

Hétköznapok és csodák

Pestszentlőrinci antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Révai Kiadás

Online ár:

9 490 Ft

Szerb Antal: A világ irodalom története antikvár
antikvár

A világ irodalom története

Könyvmoly Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Magvető Könyvkiadó, 1973

Online ár:

1 490 Ft

Szerb Antal: A fehér mágus könyv
könyv

A fehér mágus

A fehér mágus Szerb Antal válogatott novelláinak gyűjteménye, a korai Nyugat-novelláktól kezdve az érett író-irodalmár utolsó, folyóiratb...

 

Előjegyezhető

Szerb Antal: Könyvek és ifjúság elégiája antikvár
antikvár

Könyvek és ifjúság elégiája

Könyvbogár Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

nincs megadva, 1978

Megjelent összesen 200 példányban.

Online ár:

14 990 Ft

Szerb Antal: Hétköznapok és csodák antikvár
antikvár

Hétköznapok és csodák

Révai Kiadás, 1936

Francia, angol, amerikai, német regények a világháború után. Első kiadás. [Bp., 1936], Révai.[4], 241, [2] l.

 

7 990 Ft - 9 990 Ft

Szerb Antal: A varázsló eltöri pálcáját -  Korok, Arcok, Könyvek, Két cigaretta közt (bővített kiadás) antikvár
antikvár

A varázsló eltöri pálcáját - Korok, Arcok, Könyvek, Két cigaretta közt (bővített kiadás)

Szentendre Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Magvető Könyvkiadó

FÜLSZÖVEG "Ami ezekben a cikkekben azonos a legjobb Szerb-írásokkal, az a folttalan világosság. A politikai tiltakozásnak végtelenül sok...

Online ár:

2 490 Ft

Szerb Antal: A Pendragon legenda I-II. (Millenniumi könyvtár 71-72) antikvár
antikvár

A Pendragon legenda I-II. (Millenniumi könyvtár 71-72)

Németvölgyi Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Magvető Könyvkiadó, 2000

Online ár:

1 890 Ft

Szerb Antal: Nagy emberek gyermekcipőben antikvár
antikvár

Nagy emberek gyermekcipőben

Szépmíves Könyvek, 2017

"Az általános igazságok rendszerint csak okkal-móddal igazak." Fiatal költők versei hangzanak el itt néhány perc múlva. "Fiatal költők...

 

2 190 Ft - 2 490 Ft

Szerb, Antal: The Pendragon Legend idegen
idegen
Szerb, Antal

The Pendragon Legend

Pushkin Press, 2024

While visiting a Welsh castle, a young scholar finds himself at the center of occult rituals and a murder mystery in this "absolute treat...

 

Előjegyezhető

Szerb Antal: A kétarcú hallgatás antikvár
antikvár

A kétarcú hallgatás

Magvető Könyvkiadó, 2002

A könyv legfőbb érdekessége (azon túl, hogy számos eddig nehezen hozzáférhető szöveget ad közre) hogy itt, a könnyedebb műfajú írásokban ...

 

12 990 Ft - 19 990 Ft

Szerb Antal: Utas és holdvilág könyv
könyv

Utas és holdvilág

Mikor döbbenjen rá egy férfi, hogy nem adhatja föl ifjúsága eszményeit, és nem hajthatja fejét „csak úgy" a házasság jármába, ha nem a ná...

 

Előjegyezhető

Szerb Antal: A világirodalom története (kiadói félbőr kötés) antikvár
antikvár

A világirodalom története (kiadói félbőr kötés)

Könyvmámor Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Magvető Könyvkiadó, 1962

Online ár:

5 990 Ft

Szerb Antal: A Pendragon legenda (VII. kiadás) antikvár

 

1 150 Ft - 1 190 Ft

Szerb Antal: A világirodalom története  (Egy fekete-fehér fotóval. teljes kiadás) könyv
könyv

A világirodalom története (Egy fekete-fehér fotóval. teljes kiadás)

Kötés típusa: Vászon Oldalszám: 923 oldal Sorozatcím: Kötetszám: Nyelv: Magyar Méret: 21 cm x 15 cm ISBN: 963-14-1900-2 Megjeg...

 

Előjegyezhető

Szerb Antal: Szerelem a palackban (Novellák) - Hangoskönyv (2 CD) könyv
könyv

Szerelem a palackban (Novellák) - Hangoskönyv (2 CD)

"...ásított egyet, és Lancelot száján át kiugrott az ágyra. Leült az ágy szélére lábát lóbálva, és kis tükörben nézegette magát, mert a S...

 

Előjegyezhető

Szerb Antal: A királyné nyaklánca - Gyulai Líviusz rézkarcaival antikvár
antikvár

A királyné nyaklánca - Gyulai Líviusz rézkarcaival

Studió Antikvárium Kft

jó állapotú antikvár könyv

Magvető Könyvkiadó, 1967

Online ár:

1 430 Ft

Szerb Antal: Akitől ellopták az időt antikvár
antikvár

Akitől ellopták az időt

Kráter Műhely Egyesület, 1996

 

1 590 Ft - 1 720 Ft

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára